Ország-világ

2020.07.11. 15:40

Földalatti börtönt és kínzókamrát fedeztek fel a határon

Összesen hét konténert ástak le a földbe, volt köztük jól felszerelt kínzókamra és börtöncellák is, de a bűnözőknek rendőrségi felszereléseik is voltak.

Forrás: Shutterstock

Döbbenetes felfedezésről számolt be a belga RTL. A holland rendőrség a belga-holland határon egy több tengeri konténerből álló földalatti börtönt talált. A hét konténer közül az egyiket egyértelműen kínzókamrának, a többit pedig börtöncellának rendezték be, belsejüket pedig alumíniummal vonták be, hogy hőkamerákkal ne lehessen belátni – írta a V4NA Hírügynökség.

A holland rendőrök még áprilisban kezdtek nyomozni egy 40 éves hágai férfi után, aki elvezette őket a Wouwse Plantage nevű településre, ahol egy hangárban alig pár száz méterre a belga határtól rátaláltak a hat hangszigetelt konténerből álló börtönre és a gyanúsítottak által csak „kezelő helyiségnek” hívott kínzókamrára. Utóbbiban egy fogorvosi szék volt elhelyezve, valamint számos, kínzásra és vallatásra alkalmas eszközt is találtak, többek között metszőollókat, fűrészt, szikét, fogót, bilincset, ragasztószalagot és fekete pamutzsákokat, amiket az áldozat fejére húztak volna.

A cellákban kamerák voltak beszerelve, amikkel állandóan szemmel lehetett tartani a foglyokat, az egyik konténerben pedig rendőr egyenruhákat, golyóálló mellényeket és rendőrségi jelzőfényt is találtak, ami arra enged következtetni, hogy

álrendőrként akarták elfogni a későbbi foglyaikat.

A műveletet még június végén hajtották végre a hatóságok, de csak most hozták nyilvánosságra. A rendőrség tizenhárom házkutatást hajtott végre és eddig hat személyt tartóztattak le, akiknél összesen 25 fegyvert találtak, köztük kézi lőfegyvereket és automata puskát is. A hat férfit emberrablás, túszejtés, súlyos testi bántalmazás, zsarolás és bűnszervezetben való részvétel gyanúja miatt tartóztatták le.

A rendőrség azután bukkant az emberrabló banda nyomára, hogy sikerült feltörniük a bűnözők által használt „Encrochat” nevű titkosított telefonhálózatot, melynek segítségével üzeneteket küldtek és telefonhívásokat bonyolítottak az emberrablók.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!