2019.12.24. 06:30
Tízmillió forintra büntethetik a túlsúlyos turistákat Görögországban
Akár 30 ezer euró bírsággal is sújthatják azokat a túlsúlyos turistákat, akik szamárháton akarnak felmenni egy emelkedőn.
Forrás: Shutterstock
Tavaly komoly kampány bontakozott ki Görögországban a turistákat szállító szamarak védelmében – írja az Origo.
Több olyan kép és videó is napvilágot látott, ahol a hőségtől és szomjúságtól szenvedő állatok túlsúlyos embereket cipelnek az ország szigetein lévő kaptatókon.
![](https://cdn.zaol.hu/2021/11/_W9zv0Si163_4qwKNIhomG2p_udAzrZoA1WtxNrpNDc/fill/3000/2000/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzllYWIyNDNiYjliNTRjZjdhNWEzYzdkNWExNjlkNGFm.jpg)
Fotó: Shutterstock
A görög kormány ennek hatására egy törvényt is elfogadott, amely megtiltja, hogy a 100 kg-nál vagy a szamár tömegének egyötödénél nehezebb utast vagy árut szállítsanak – írja a Sun.
Mostantól azonban komoly büntetést is kilátásba helyeztek: a vétkezőket akár 30 ezer eurós, azaz mintegy 10 millió forintos bírsággal sújthatják.