nagy idők tanúja

2017.12.28. 10:50

Az elnöki helikopter okozta a Fehér Ház liliomfájának a vesztét

A kétszáz éves magnólia sziluettje évtizedekig díszítette a húszdolláros bankjegyeket is.

Az Egyesült Államok Nemzeti Botanikus Kertjének szakértői által folytatott felülvizsgálat után megállapítást nyert, hogy „a jelenlegi rögzítési rendszer nélkül a magnólia évekkel ezelőtt kidőlt volna” – áll egy, a CNN által közölt hivatalos dokumentumban. Stephanie Grisham, Melania Trump szóvivője elmondta, hogy a first lady a jelentést átnézve és a Fehér Ház személyzetével egyeztetve jutott arra a döntésre, hogy a fa jelentős részét el kell távolítani.

„A first lady bízott abban, hogy minden szükséges erőfeszítést megtesznek a történelmi fa megőrzése érdekében, és aggódott a látogatók és a sajtó munkatársainak biztonsága miatt, akik gyakran a fával szemben állva várták a Marine One – az elnöki helikopter – felszállását”

- közölte Grisham. A szakértők szerint a fa rossz állapotát kiváltó egyik tényező éppen a Marine One által keltett erős szél volt, az elnöki helikopter ugyanis rendszerint a Fehér Ház déli kertjében szokott leszállni.

A first lady ugyanakkor azt kérte, hogy őrizzék meg a kivágott fa anyagát és hajtásait arra az esetre, ha felmerül a lehetősége egy új fa ültetésének. A CNN úgy értesült, hogy a liliomfa helyére hamarosan az eredeti magnólia egyik hajtását ültetik.

A Fehér Ház Történelmi Egyesülete szerint a fát 1835-ben ültették Andrew Jackson akkori amerikai elnök utasítására, magjait maga Jackson hozta magával a Tennessee államban található Hermitage rezidenciájáról nem sokkal azután, hogy özvegyen maradt. A CNN szerint az akkori amerikai elnök elhunyt felesége, Rachel emlékére ültette a fát.

A magnólia ikonikus „résztvevője” volt az elnöki rezidencia számos eseményének, sziluettje 1928 és 1998 között szerepelt az amerikai 20 dolláros bankjegyen.

Borítókép: AFP PHOTO / PAUL J. RICHARDS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!