Egyéb

2011.05.03. 07:19

Mutasson és takarjon: kerítés sövény növényekből

Kerítés sorozatunk utolsó állomásaként ezúttal az élő sövényekkel foglalkozunk. Jártunkban-keltünkben magunk is láthatjuk, e díszítésnek milyen sokféle változatát alkalmazzák.

Sinkovics Eta

 

- Szép kockasövény vagy akár bástyaforma is kialakítható belőle, hátránya viszont, hogy télen lehullatja a levelét - tette hozzá Tóth Péter. Aki azt akarja, hogy télen-nyáron zöldben pompázzon a ház környéke, nyugati oszlopos tuját válasszon. A smaragd fajtájú 25-30 évig is élő sövénykerítést biztosít. Az egymástól 70-80 centiméterre ültetett növények idővel összenőnek és négy-öt év múlva elérik a 2,20 métert is. Ugyancsak örökzöld a leylandi ciprus vagy a szép formájúra alakítható apró levelű bukszus, utóbbi többnyire a járdákat szegélyezi, s növekedésük lassú, 3-5 centiméter évente.

A látványosság mellett a magas tuják alkalmasak arra is, hogy eltakarják a kíváncsiskodók elől a ház környékét. Persze nem mindegy, hová ültetik ezeket, nem szerencsés, ha nem engedik be a lakásba a fényt. Elhelyezésükkor mindenki maga tudja, milyen minőséget szán a sövénykerítésnek: ha az a cél, hogy mutasson és takarjon is, akkor nem kell sűrűn egymás mellé ültetni a csemetéket. A tuják egyébként jól bírják az időjárás viszontagságait. Tóth Péter szerint, ha a sövénysorokban egyik-másik növény elszárad, azért a talajban lévő kártevők a felelősek.

 

 


A nyugati oszlopos tuját két méter magasságig lehet kordában tartani, míg a bukszusok vagy a gömbtuják térdmagasságig kényelmesen gondozhatók. Elektromos vagy kézi sövényvágó ollóval lehet a felesleges hajtásoktól megszabadulni, az egyenletesség érdekében nem árt szintjelző madzagot kihúzni.

- A sövénykerítés előnyei közt elsődlegesen a szépséget említem. De az sem mellékes, hogy északi oldalon a magasabb tuják megfogják a szelet, az út mentén pedig a port.

- Most már húszéves a sövénykerítésünk, annak idején a sógoromtól kaptam a fagyalcsemetéket - mutatta a házuk elejét díszítő növényt a zalaegerszegi Szalai Attila. Mint mondta, az első évben öt centire vissza kell vágni a hajtásokat, csak azután szabad hosszúra hagyni, miután megerősödött a sövény alja.

- A mostani megállapodott méret, ezt próbáljuk tartani. Nemcsak a tetejét vágom, hanem időnként ritkítani is muszáj - hangsúlyozta. Kedveli a növényeket, rengeteg cserepes virággal is büszkélkedhet. Természetes volt számára, hogy élő sövény vegye körül a házuk elejét. Így gondolta felesége, Borbála is.

- Emberközeli, nem olyan hideg-rideg, mint a kőkerítés. Szerintem sokkal kellemesebb látványnak is. Nem akartuk annyira lezárni az előkertet, ami amúgy sem túl nagy - tette hozzá.



Sok öntözéssel

Tavasszal és ősszel is lehet sövénynek való növényt ültetni. Az előbbi időszakban gyakran kell öntözni, mert igencsak vízigényes. A megfelelő sűrűség három év alatt érhető el, arra megszokják a talajt, a környezetet. 




Olvassa el Szép otthon rovatunk további cikkeit itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!