Egyéb

2010.11.26. 07:59

Téli gumi: százforintossal a biztonságunkért

A következő napokra már havazást jósol a hazai meteorológia, úgy hogy, aki eddig nem szereltette fel a téli gumikat, lehet, hogy egy kicsit már elkésett vele.

Horváth-Balogh Attila

Vannak, akik még mindig nyári garnitúrával indulnak neki a télnek, egyfajta orosz rulettet játszva, s mások biztonságát is veszélyeztetve.

Haris Zoltán nagykanizsai szakember néhány hasznos tudnivalóval szolgál azoknak, akiket még győzködni kell - meg azoknak is, akiket eddig félretájékoztattak.

- A téli gumi alkalmasságában csak akkor lehetünk biztosak, ha az MS, azaz mud and snow, magyarul sár és hó jelölés mellett az Európában is elterjedt ábra, a hópihe a hegyen is rajta van - bocsátotta előre Haris Zoltán. - Azt is fontos tudni, hogy az MS nem a téli abroncs védjegye, s nem is a négyévszakos gumikat jelöli, hanem csak azt, hogy a durvább mintázat akár sárban és hóban való közlekedésre is alkalmassá teszi a gumit.


A szakember figyelmeztetett: a téli abroncs csak akkor mondható tényleg télinek, ha nem idősebb 5-6 évesnél, a profilmélysége pedig nagyobb, mint 4 milliméter. Bármelyik értékhez közeledve gondolkodjunk el a cserén, hiszen ennyi év után a gumi már jócskán veszít a rugalmasságából. A profilmélységet egyszerűen ellenőrizhetjük egy 100 forintos érmével is: éppen 4 milliméter a két fém színének határvonala. Hozzátette: a közhiedelemmel ellentétben a négy évszakos gumik nem veszik fel a versenyt a speciálisan télre kifejlesztett társaikkal szemben. Csak azoknak ajánlott ilyet választani, akik adott esetben le tudnak mondani kocsijuk használatáról. S hogy a téli abroncsok közül melyiket vegyük? A szakember szerint itt is igaz az olcsó húsnak híg a leve mondása. Az olcsó, névtelen abroncsok a gumiteszteken szinte kivétel nélkül elvéreznek.

Ezek is érdekelhetik