Egyéb

2008.04.02. 02:29

Kutyába vett előírás

Hernyék (ag) - Bevallom őszintén, szeretem a kutyákat, de engem is zavar, amikor játszani akarnak velem, miközben én meg nem szeretnék. Meizner Ferencék hasonló gondban vannak, ha házukból az utcára igyekeznek.

MTI

- Szabadon rohangál a német juhászkutya, már kétszer megfogta a bokámat - meséli Meizner Ferenc. - Nem harapott rá, csak tartotta, lehet, játszani akart velem, de akkor is ijesztő volt - idézi fel.

Meizner Ferenc hernyéki portáját a Kossuth utca 92-es szám jelöli, ám idegennek úgy tűnik, hogy utca se közel, se távol nincsen hozzá. Nyugati oldalról ugyanis a szántók mellett húzódó földútról lehet megközelíteni, keletről viszont kapujuk a szomszéd telkére nyílik.

- Tavaly decemberben vettük meg feleségemmel, nagyon kedvező áron - meséli a modernizált, központi fűtésesre felújított házáról a Lentiben dolgozó férfi. Hamar szembesültek a problémával, hogy az otthonuktól a Kossuth utcára csak a szomszédon át vezet az út, közel 90 méteren át. Amíg ketten éltek itt, csak ők, meg néha a postás bosszankodtak a furcsa helyzeten. Pár hete viszont már a védőnő is csatlakozott hozzájuk, mert megszületett Meiznerék lánya, Nikoletta.- Nem mer a védőnő feljönni a kutyától. Ha kicsit esős az idő, akkor a másik irányból, a földúton megközelíthetetlenek vagyunk - panaszolja a feleség, Tünde.

Bajukkal hiába fordultak a szomszédhoz, ezért felkeresték a körjegyzőt, aki március 20-án helyszíni szemlét tartott a probléma felmérésére.

- Folyamatban lévő ügyről nem szívesen beszélek - fogadta érdeklődésünket Kovácsné Horváth Anikó körjegyző. - Kikértem az útról szóló korábbi bírósági döntést, de még nem kaptam meg, így nem tudok válaszolni az esetleges határozatról sem.

Természetesen a szomszédot is megkérdeztük a konfliktusról. Csak Dieter Dombrowsky felesége volt otthon és Anja, a hároméves német juhász. Az asszony - ha nem is beszélt magyarul, de megértette kérdéseinket. Mosolyogva válaszolt: - Nichts problem, Anja nem bánt. Épít kerítést - mutatott rá a mellettem álló Meizner Ferencre -, és kutya nem zavar - fejezte be röviden a beszélgetést.

Útban vissza a házuk felé, Meizner Ferenc mérgesen megrázta fejét: - Márpedig én más telkén nem építek kerítést a saját pénzemen, mert ez az ő kötelességük lenne!

Döntés, egyezség tehát nincs. Amennyiben a két héten belül megszülető körjegyzői határozat sem oldja meg a problémát, újra munkát kap a bíróság. Egyszer ugyanis már született jogerős ítélet, amelyben a Meiznerék előtti tulajdonos szolgalmi jogát elismerték. Ez szerepel a tulajdoni lapon is. Igaz, az se változtatott a helyzeten. Mint a korábbi tulajdonos három évvel ezelőtt a bíróságnak írt leveléből kitűnik, ugyanolyan állapotok voltak, mint most: combig érő, karámszerű kerítés jelzi a háromméteres sávot, a kutya meg szabadon.Bundics Tibor hernyéki polgármester kérdésünkre annyit mondott, a szomszédok vitájába nem kíván beleszólni, annak eldöntése a körjegyző vagy a bíróság feladata lesz.

- Régi hernyékiként azt azért elmondhatom, hogy örök életben ott jártak fel az emberek azokhoz a házakhoz - tette hozzá a ma már Lentiben élő faluvezető. - Én a helyszíni szemle alkalmával felajánlottam, hogy adunk Meizneréknek drótkerítést a háromméteres sáv leválasztáshoz. Ezzel megoldódna a probléma, véget érne az áldatlan vita. Többet ér ugyanis egy jó szomszéd mint egy rossz testvér, nem érdemes haragot tartani - foglalta össze véleményét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!