Egervár

2014.12.07. 18:16

Olajos hordóból adventi gyertyát

Egervár – A faluban minden a négy adventi vasárnapon orgonás áhítatra várják a lakókat, miként tegnap is.

Hajdu Péter

A templomban felolvasásokat tartottak, amelyek közt ismertették az advent eredetét és kialakulásának történetét. Közben Kiss Gábor plébános szép orgonamuzsikával működött közre, részben saját szerzeményeit játszotta, valamint adventi énekek dallamaira adott elő improvizációkat, majd az iskolás gyerekek Mikulás-verseket, dalokat adtak elő. A műsort követően kivonultak a templom melletti térre, ahol Gyerkó Gábor polgármester meggyújtotta a második adventi gyertyát, azaz égőt.

Adventi színekre festették a hordókat, s 220 voltról „égnek” e gyertyák Fotó: Pezzetta Umberto

A településen ugyanis különlegesen nagy, több méter átmérőjű adventi koszorút készítettek, ilyen még nem volt eddig a településen. Több felajánlásból készült a koszorú, a képviselők szerezték be az alapanyagokat, és Győri Józsefné készítette el, s díszítette. Az adventi gyertyák színeire festett olajoshordókból vannak a gyertyatestek, amikre égőket szereltek. A jelképes gyertyagyújtás után a templomban forró teával várták vissza az ünneplőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!