Egervár

2014.09.06. 12:20

Boszorkányfesztivált is rendeznek

Egervár - A hétvégi, mintegy ezer érdeklődőt vonzó Mesefesztivállal vette kezdetét az Egervári Estékért Alapítvány programsorozata, amely élettel tölti meg a frissen felújított egervári várkastélyt.

Magyar Hajnalka

Az MVH pályázatán 37 millió forintot nyert az alapítvány, amiből szeptemberben négy hétvégéjén, majd egészen december közepéig szervezik programjaikat. Ezek sorában lesznek libanapok és  lovagtermi esték, de boszorkányfesztiválra is sort kerítenek. A szeptemberi négy tematikus hétvégén a mesén túl a török világ, a humor és a reneszánsz kor kerül reflektorfénybe.

A Mesefesztivál pénteken koncertekkel indult, rengeteg érdeklődőt vonzott például az Alma Együttes fellépése. Szombaton délután helyben élő, egervári  kézművesektől tanulhatnak új technikákat  a gyerekek, akik akkor sem lepődnek meg, ha néhány boszorkány, vagy éppen maga Miki egér jön velük szemben a várudvaron. Rajzverseny, koncert egyaránt szerepel a programban, s kiállítás látható a  Magosi Beáta szombathelyi sminkmester egzotikus munkáit bemutató fotókból.

Ezek is érdekelhetik