Cserszegtomaj

2016.09.18. 16:25

A kovásznai testvértelepülésről is eljöttek a szüreti vigasságra

A hétvégén rendezték meg a hagyományos szüreti vigasságot Cserszegtomajon.

Császárné Szabó Judit

Ekkor avatták fel a Cserszegtomaj bejáratát jelképező cserszegi kaput, és a Kovászna megyei testvértelepülés, Dálnok által adományozott táblát. Mindez a népes szüreti felvonulás állomása volt, amelyen iskolások, civil szervezetek képviselői vettek részt Dottóval, lovas hintóval, és egyéb járművekkel. Bartha Gábor, Cserszegtomaj polgármestere köszöntötte a megjelenteket és a dálnoki delegáció tagjait.

Beszédében kiemelte, hogy a felállított faragott kapu jelképes, de a vándor, aki ideérkezik, itt megpihenhet és gyönyörködhet a tájban. A kapunál a Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű községét bemutató térkép is segíti a látogatót. Már messziről látszik a két zászlórúd is, ahol ezekben a napokban a székely és a magyar zászlót lengeti a szél, de a rúdon megtalálható még 28 kisebb zászló, ami a településen élők nemzetiségét jelképezi.

A polgármester szólt a 10 éve működő dálnoki testvértelepülési kapcsolatról, amelynek köszönhető a most felavatott tábla is. Ezt követően Bartók Ottó Ede, Dálnok polgármestere beszélt a gyümölcsöző testvértelepülési együttműködésről, amely mindkét község lakóinak sok élményt nyújtott az elmúlt 10 év során.A továbbiakban leleplezték a táblát, majd a menet továbbindult az Európa térre, ahol folklórműsor szórakoztatta a közönséget.

A kulturális program késő estig tartott az iskolaudvaron. A pálinka- és a borházak, a kirakodóvásár és a bál is a kikapcsolódást szolgálta a szüreti rendezvényen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!