Elítélték Pacsa polgármesterét

Zalaegerszeg - Pénzbüntetésre ítélte szerdán az egerszegi városi bíróság Henczi Zoltánt, Pacsa polgármesterét.

Arany Gábor

A Zala megyei város vezetőjét jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, hűtlen kezelés, valamint magánokirat-hamisításban mondta ki bűnösnek dr. Sorok Norbert bíró. Henczi Zoltánt ezért a bíróság 300 napi tétel, azaz 1,2 millió forint pénzbüntetéssel sújtotta.

A polgármester a pacsai Ady utca 2009 augusztusában lezajlott felújítása kapcsán követett el szabálytalanságot. A fejlesztési ügynökség által hatmillió forinttal támogatott munka a benyújtott tervtől, valamint a 2010 januárjában aláírt támogatási szerződéstől eltérően készült el. Ennek ellenére a teljesítési igazolásban, a támogatási szerződésben ennek nem volt nyoma, így a polgármester valótlan tartalmú dokumentumokkal igényelte a támogatást az önkormányzat nevében. A szabálytalanság kiderülése után az önkormányzatot kötelezték a támogatás büntetőkamattal együtt való visszafizetésére, ami 6,5 millió forintot jelent.

Az ítélet nem jogerős, mert minden érintett három nap gondolkodás időt tartott fenn. Amennyiben a döntés ellen nem nyújtanak be fellebbezést és jogerőre emelkedik, akkor a pénzbüntetés megfizetésével Henczi Zoltán büntetlen előéletű marad, így nem lesz akadálya, hogy pozícióját megtartsa.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!