Brinkmann professzor legjobb tanítványa

Májusban, olvasóink szavazatai alapján ő lett a hónap ápolója. Márton Tamás (32) Bókaházán nevelkedett, s gyerekként alig várta a keddeket, amikor a Klinika sorozat révén kicsit részese lehetett a tévébeli kórház életének. Szenvedélyesen érdekelte minden, ami a sebészettel, műtétekkel kapcsolatos. Édesanyja is az egészségügyben teljesít szolgálatot, de a fiút cseppet sem kellett noszogatni, hogy kövesse a példát. Egyértelmű volt, hogy a zalaegerszegi Deák általános ápoló és asszisztens szakát célozza meg. Az osztályban öten voltak fiúk, mint mondja, nem volt nehéz megszokni ezt az állapotot... Amint végzett, mindjárt elvégezte a felsőfokú OKJ-s képzést is. Még iskolás volt, de nyaranta már a kórház traumatológiáján vállalt diákmunkát, hogy belekóstolhasson a kórházi hétköznapokba. Nem sikerült elijeszteni...

– Tanulmányaim végén egyből felajánlottak egy állást a kórház pszichiátriáján, lakhatással együtt, a nővérszállón. Erre nehéz lett volna nemet mondani. Négy kemény évet dolgoztam a pszichiátrián, lelkileg és fizikailag is megterhelő volt, de nagyon erős alapokat adott. Közben azonban ott motoszkált bennem, hogyan lesz ebből sebészet...? Aztán jött egy lehetőség a traumatológiáról, s váltottam. Két évet töltöttem ott szakápolóként, majd hívtak az ortopédiára, s ez is kedvemre volt. Elvégre itt is sok a műtét.

Tizenegy éve dolgozik a kórházban. Párjával, aki egyetemi tanársegéd, még mindig a nővérszállón él, mostanában szeretnének lakás után nézni. Kérdezem, mi az, ami megtartja e rázós pályán.

– Amikor úgy mehetek haza, hogy elégedettséget látok a beteg arcán, vagy érkezéskor azt hallom, de jó, hogy megjött, már vártam... az mindennél többet nyújt. Olvastam valahol, hogy az ápolás színvonalának fokmérője a beteg elégedettsége. Nekem ez lett a szakmai iránytűm.

Mint mondja, nem elég segíteni, úgy kell azt megtenni, hogy a betegnek is jó legyen. Megnyilvánulhat ez apróságokban is, egy jó szóban, vagy éppen abban, hogy vidámságot visz a kórterembe. Ebben nincs is hiány, vibráló, derûs egyénisége a garancia.

– Sokszor mondják az idősebb betegek, Tamás, maga mindig viccelődik... Én meg azt felelem erre: és ha sírunk, jobb lesz? Hát, nem...

Elve, hogy az ápolóknak nem szabad magukkal hozniuk a kórházba az otthoni terheket, a világ nyűgét.

– Nekem is ezer dolog nyüzsög a fejemben, de amikor ránézek egy betegre, arra gondolok, aki itt fekszik, lehetne az én apám vagy anyám is. Ettől valahogy megfeledkezem a saját gondjaimról, s azt nézem, miként csillapíthatom az övéit.

Az osztály gazdasági ügyeit szintén ő intézi, s emellett minden munkából kiveszi a részét, éjszakázik, hosszú műszakot vállal. És persze, egyedüli férfi ápolóként mindenütt ott van, ahol két erős karra van szükség. Tesz is azért, hogy kondícióját megőrizze, 15 éve focizik, s edzőterembe jár.

– Ahogy telnek az évek, úgy látom, hogy egyre romlik a lakosság egészségi állapota. A hosszú várólisták miatt nagyon elesett állapotban kerülnek ide a betegek, fokozott segítségre van szükségük az ápolóktól és a gyógytornászoktól egyaránt – mondja, érzékeltetve, hogy munkájuk nem mostanában lesz könnyebb.

Az elismerés meglepte, nagyon köszön minden szavazatot. Az elnyert cím elégedett betegekrôl üzennek, általa megerősítést kapott: valamit jól csinál.