Nyelvet öltenének a pénztelenségre

Akkor, 2010-ben lett volna esedékes az ötévente megrendezett Zalai Tárlat, ami korábban a megye képzőművészeinek kínált reprezentatív bemutatkozási lehetőséget.  A pénzszűke azonban megtörte a folyamatot, ám hogy mégse maradjanak összegző fórum nélkül a művészek, 2010 nyarán egy kisebb kör, az egerszegi alkotók számára a Keresztury ÁMK megrendezte az I. Zalaegerszegi Szalont. Huszonhét művész élt a megmutatkozás lehetőségével, a pályaműveket szakértő zsűri bírálta el, élén Wehner Tibor művészettörténésszel, két alkotó (Fischer Judit és Frimmel Gyula) munkáját díjazták, s egy kis katalógus is napvilágot látott.

Idén a kultúra napjához igazították az eseményt, s már előzetesen tudható volt, ez alkalommal se zsűrire, se katalógusra, se díjakra nem futja. Az ember ilyenkor eldünnyögi magában a szokásos közhelyeket,  s felkészül, hogy kiábrándult, panaszkodó művészekkel találkozik. Lehet, hogy az alkotók kedve valóban nem túl rózsás, de mivel nekem csak a művekkel volt módom randevúzni, igencsak kellemes meglepetés ért. A II. Zalaegerszegi Szalon anyagán nem érződik  fásultság,  ellenkezőleg, üdítő élménnyel szolgál, a látogató energiával feltöltve hagyhatja  maga  mögött a hangversenytermet.

Örömmel konstatálhatjuk, a művészek nem tették magukévá a „kis pénz, kis foci elvet”, a kreativitás és a  műgond nem merkantil kategória.

Sőt, némelyek mintha nyelvet öltenének a pénztelenség jelentette kihívásokra.  Gondolok itt Tóth Norbert Medvesajt című sorozatára, amelyben a kedvelt tejtermék kör alakú dobozát használja felületül, s abba rejti apró  festményeit.

László Edina is minimális anyagköltséggel dolgozott,  egymásra csúsztatott szürke textillapocskákból hozott létre  dinamikus, geometrikus  felületet, aminek az USA címet adta. A kompozíció láttán a világvárosokra jellemző szmog, szenny,  de akár  a felhőkarcolók  homlokzatának ritmusa is eszünkbe juthat. A szükségből erényt elve persze  nem minden művészeti ágban alkalmazható.

 Farkas Ferenc vagy Fischer György  szobraiból nem spórolható ki a bronz, még szerencse,   így ugyanis újabb remek darabokkal ajándékozták meg  a közönséget. Előbbinek karakter és hangulatteremtő készsége (Rippl Rónai két kutyával), utóbbinak bravúros formaérzéke (Cakk) előtt tiszteleghetünk.

Szabolcs Péter is invenciózus szobrokkal jelentkezett (Próféta, Öreg művész, Angyal), a rá jellemző gyűrt rézlemezt csonttal, fával kombinálta. Frimmel Gyula grafikusművész ugyancsak hű önmagához, finom metszetei harmónia  gyógytapaszként hatnak a dúlt lélekre.

Horváth László karcosabb tartalmakat mutat fel, Kitörés című grafikája apokaliptikus látomásként is értelmezhető. Németh Klára ismét új ötlettel állt elő,  Újratervezés című sorozatában  az egykori giccses, festett  nyírfakorongok parafrázisát adja. Nemes László Diptichonja a zöld korszak reprezentatív, elegáns lendületű, érett festőiségű  alkotása, Monok Balázs Végső búcsú című önarckép  maszkja pedig újfent meggyőz bennünket az alkotó szarkasztikus hajlamairól.

A II. Zalaegerszegi Szalon kiállításán nem kell nélkülöznünk Németh János, Fischer Judit, Németh Miklós, Buday Mihály, Szényi Zoltán, Borbás Helga, Budaházi Tibor, Nagy Szilvia, Kiss Ágnes Katinka, Tánczos György, Nagy Kálmán, Bárdosi Katinka és Horváth László Adrián műveit sem.