Jó tanácsok gáz-, illetve áramszünet esetére

A gáz-, és áramszolgáltatók is felkészültek a várható rendkívüli időjárásra, de ennek ellenére nem árt, ha mi, fogyasztók is birtokában vagyunk néhány fontos információnak.

PLT


Az E.ON megerősített készenléttel várja a nagy hideggel párosuló várható erős havazást és esetleges viharos szelet. A cég arról tájékoztatja fogyasztóit, hogy az esetleges hibaelhárításnál elsőbbséget élveznek majd azok a meghibásodások, melyek a lakosság szélesebb rétegét érintik, avagy a nagy-, és középfeszültségű vezetékeket javítják majd ki legelőbb. Nagy kiterjedésű üzemzavar esetén előfordulhat az is, hogy a sok beérkező hívás miatt foglaltat jelez a szolgáltató hibabejelentő vonala, ez esetben kérik a fogyasztók türelmét.
 Ha az áramszolgáltatás szünetel, a 80/533-533-as telefonszámot, ha a gázellátásban áll be zavar, akkor a 80/301-301-et érdemes hívni.

Az E.ON a rekordhideggel kecsegtető hétvége előtt arra is felhívja a figyelmet, hogy senki ne használja a gáztűzhelyét otthona fűtésére, mert az eszköz nem erre a célra való, szén-monoxidmérgezés veszélyének teszi ki magát, aki nem gondol erre. Ne hagyjunk semmit a villanytűzhelyen, mert amikor helyreáll az áramszolgáltatás, a bekapcsolva felejtett főzőlap tüzet okozhat.  Ne hagyjunk égő gyertyát felügyelet nélkül! Ha generátort használunk, az elektromos berendezéseket közvetlenül a házon kívül elhelyezett áramfejesztőhöz csatlakoztassuk!  Ne közelítsük meg a leszakadt légvezetékeket. Az érzékeny elektromos berendezések csatlakozó vezetékeit húzzuk ki az aljzatból!    Állítsunk össze jó előre viharcsomagot (elemlámpa tartalék elemekkel, elsősegély csomag, palackozott víz) és tároljuk olyan helyen, hogy kéznél legyen áramkimaradás esetén!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!