Paravánon 2011 sajtófotói

Január 20-án, 18 órakor nyílik meg a II. Zalaegerszegi Sajtófotó Kiállítás a Hevesi Sándor Színházban, ahol 2011 emlékezetes pillanatai köszönnek ránk újra.

Magyar Hajnalka

Az egy hónapon át látogatható, mintegy száz képet felvonultató tárlatot Bánkuti András fotóriporter, a MÚOSZ fotóriporteri szakosztályának elnöke nyitja meg. A megyeszékhely egy évét a sajtófotósok szemével dokumentáló, tavaly útjára indult tárlatsorozat életrevaló kezdeményezésnek bizonyult, hiszen a 2011-es debütálás nyomán hamarosan Vas és Veszprém megyében is követőkre talált. Sőt, nem csak a kezdeményezés, a kollekció is úta kelt, hiszen Zalalövőn és Budapesten egyaránt közönség elé került.


– Lelkesedésünk töretlen, már szeptember óta válogatjuk az anyagot a hamarosan megnyíló második kiállításra – mondja Seres Péter ötletgazda, az önkormányzat hivatalos protokollfotósa. Mellette még Katona Tibor, Ohr Tibor és Pezzetta Umberto (Zalai Hírlap), valamint Varga György (MTI) objektívén át elevenednek meg a közélet, a kultúra és a sport legérdekesebb pillanatai. – A második nekirugaszkodás mindig nehezebb, mint az első, hiszen valamilyen tekintetben túl kellene szárnyalni az előzményeket – folytatja Seres Péter. – Igyekszünk megfelelni az elvárásoknak, ebben nagy segítségünkre van, hogy a zalaegerszegi önkormányzat továbbra is támogatja a kezdeményezést. Újdonság, hogy a kiállításnak saját honlapja lesz, a sajtofoto–zalaegerszeg. hu oldalon a tavalyi képeket is bemutatjuk.

Pezzetta Umberto kollégánk meglepetéssel is szolgál a tárlaton. A mi Zalaegerszegünk című képen a Deák Ferenc teret jeleníti meg mozaikként, egerszegi emberek portréiból összeállítva.



Kapcsolódó cikkeink: 

Sajtófotó Kiállítás: képekben mesélik el Zalaegerszeget (fotókkal, videókkal) 

Kit izgat a tehén fara? Fotósok kereszttűzben 

I. Zalaegerszegi Sajtófotó Kiállítás 

Nem hisz a szemének! 

Sajtófotó a suliban 

Sajtófotók a Sallában 

Budapestre érkezett az I. Zalaegerszegi Sajtófotó Kiállítás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!