Kórházak a működőképesség határán

A működőképesség határán mozgunk, éppen annyi az orvosunk, amennyi a munkához és az ügyeletekhez kell. Ezt dr. Csidei Irén, a Zala Megyei Kórház főigazgatója nyilatkozta, hozzátéve, ha valakit továbbképzésre szólít a kötelesség, az már gondot okoz.

Magyar Hajnalka

- Nincs információnk arról, hogy a nálunk dolgozó 13 rezidens közül hányan borítékolták a felmondásukat, s egyáltalán akad-e közöttük ilyen - reagál a sajtóhírekre dr. Csidei Irén. - Ha jelzés érkezik erről, felül kell vizsgálnunk az érintett osztály munkarendjét, s alkalmazkodni az új helyzethez. Nem volna egyszerű, hiszen alig van mozgásterünk.

A rezidens szövetség egy rendhagyó honlapot is összeállított, ahol régiós bontásban mutatják az ügyeleti hiányokat. A táblázatokban piros sorok jelzik azokat a napokat, amikor az adott terület szakorvosi felügyelet nélkül működik a régió egy kórházában. Meglátásuk szerint evvel sérül a szakellátáshoz való hozzáférés joga, az ügyeletet ugyanis nem szakorvosok, hanem rezidensek látják el. A legtöbb piros jelzés Délkelet-Magyarország rubrikáiban látható, azon belül is a neurológiai osztályokon feltűnő a szakorvosok hiánya. Zalát a Dél-Dunántúlhoz sorolja a felosztás, e régióban is mutatkoznak hiányosságok. Közeleg a karácsony, vajon mire kell felkészülnünk?

- Nem kaptam jelzést az osztályoktól, hogy a szokásosnál nagyobb gondot okozott volna a karácsonyi ügyeleti beosztás - válaszol a főigazgató. - Amúgy korábban sem volt gyakorlat, hogy minden ügyeletet szakorvos látna el. A mi kórházunkban is régóta működik a behívásos, készenléti ügyelet, szinte minden szakmában. Ez azt jelenti, hogy az ügyeletbe beosztott fiatal kolléga mögött ott a komoly tapasztalattal rendelkező szakorvos, aki szükség esetén otthonról behívható. E tekintetben különösebb változás nem állt be, tavaly hasonló kondíciókkal vezényeltük le az ünnepeket. A teljes képhez hozzátartozik, hogy karácsonyra amúgy is megfogyatkozik a betegek száma, akit csak lehet hazaengednek.

A túlterhelés és az alacsony bérek elleni tiltakozás újabb formája az is, hogy az orvosok egy része jövőre nem vállal önkéntes túlmunkát, ami a létszámhiány miatt ugyancsak felboríthatja az ellátást.

- Kórházunkban minden kolléga írásban beleegyezett az önkéntes pluszmunka vállalásába - tájékoztat dr. Csidei Irén. - Igaz, ez a nyilatkozat visszavonható, de bízom benne, hogy erre nem kerül sor.

- Bármekkora is lesz januártól az orvoshiány, az általános ügyeleti ellátást mindenképpen biztosítják a kórházak - nyilatkozta laptársunknak dr. Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke a rezidensek várható felmondása kapcsán. A vészforgatókönyv szerint azon intézményekben, ahol jelentősen megcsappan az orvosok száma, a sürgősségi, az onkológiai, gyermek-, és a pszichiátriai ellátást változatlan formában működtetik tovább, míg a többi esetben ügyeleti ellátási szintet léptetnek életbe. Ha ennél is nagyobb a baj, akkor általános ügyeleti szintet vezetnek be, illetve a kórházak kisegítik egymást. Amennyiben a vártnál kevesebb rezidens mond fel, akkor csak a területen kívülről érkezők ellátását korlátozzák.


Veszprémben is

Nem csak a pályakezdő rezidensek helyezik ügyvédi letétbe felmondó nyilatkozataikat, hanem szakorvosjelöltek, szakorvosok, adjunktusok, főorvosok is. Erről a Magyar Orvosok Szövetsége Veszprém megyei alapszervezetének elnöke nyilatkozott lapunknak. Dr. Dénes Tamás a megyei kórházban általános sebész szakorvosjelölt, öt éve dolgozik már az egyetem elvégzése után és a nettó bére 85 ezer forint. A Magyar Orvosok Szövetsége kezdetektől támogatta a rezidensek törekvéseit, tagjaik aktívan részt vettek a felmondó nyilatkozatok gyűjtésében. Ez nem csak Veszprémben történt így, Dénes Tamás információi szerint az egész országban ez a jellemző helyzet - számol be laptársunk, a Napló.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!