Felelősségbiztosítás: számos kedvezménnyel csábítanak a biztosítók

Nem előny a hűség, mert a legtöbb társaság olcsóbb ajánlatot ad, ha az ügyfél újraköti nála a felelősségbiztosítást. Maguktól pedig szinte sose ajánlanak fel szerényebb tarifát a következő évre.

Arany Gábor

E mögött az az üzleti tapasztalat húzódik, hogy sok autós magától nem néz utána az ajánlatoknak. Kivéve az év végét, amikor megindul a kampány a kötelező-felelősségbiztosítási piacon. Ez azonban az esztendők előrehaladtával veszít majd jelentőségéből, hiszen 2010. január 1-je óta a biztosítás megkötésének időpontja számít évfordulónak, és nem az esztendő vége. Váltást pedig a biztosítási évforduló előtt legalább 30 nappal kell kezdeményezni. Sokan fogják ezt elfelejteni.

Év közben ezért nem igen lesz kampány, ami lenyomja az árakat. Pedig érdemes e nélkül is időnként ellenőrizni az ajánlatokat, mert változhatnak családi és egyéb körülményeink, amelyek új kedvezményekre adhatnak okot.

Szóval: számoljunk, ehhez már számos internetes portál nyújt segítséget. Ha nem boldogulnánk, akkor kérhetjük alkuszok segítségét is, mert az összes ajánlatot másként szinte lehetetlen összevetni.


Az kimondható, a díjak csökkenésének tendenciája töretlen, ezért érezték sokan mellbevágónak a kormány ötletét a 30 százalékos baleseti adóról, ami nevével ellentétben nem csak azokat bünteti, akik balesetet okoznak. Arra ott a bonus-malus-rendszer.

- A csökkenő díjak miatt a biztosítók egyre kevesebbet fizettek be az egészségpénztárba, miközben a gyógykezelések költségei ilyen mértékben nem csökkentek, még ha egyre kevesebb baleset következett is be az ország útjain. Vélhetőleg ezt a hiányt akarja a kormány megszüntetni - ad magyarázatot a baleseti adóra Tóthné Czoczek Ildikó, a Praeventio Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési igazgatója. - A társaságok a 90 milliárd forintos bevételből 4,7 milliárdot fizettek be az elmúlt évben - hangzik el az adat.

Az összehasonlítások során szembesülhetünk vele, hányféle szempont alapján szelektálnak a társaságok. Néhány jelentős kedvezményt ad a kötelező biztosításból. Most jó rendőrnek, tűzoltónak, ügyvédnek, oldtimer tulajdonosnak, vagy akár facebookosnak lenni. A gyerekesek esetében viszont némelyik szolgáltató csökkenti a korábbi kedvezményét, de olyan kockázatviselő is akad, amelyik felárat számít azért, ha valaki nem jogosult semmi díjcsökkentésre. Akad olyan biztosító, ahol 60 százalékkal is kisebb lehet a kgfb-díj. Idén legnépszerűbb elem az internetes kedvezmény. Ezt a 15 biztosítóból 9 alkalmazza, mértéke pedig egyebekkel együtt az alapdíjak 50 százalékát is elérheti. Az ilyen kedvezményekre azok lesznek jogosultak, akik vállalják, hogy a kgfb díját, éves díjfizetéssel átutalással vagy bankkártyás fizetéssel teljesítik.


Tehát rengeteg x-et tehetünk a rubrikákba, mire az ajánlatot megkapjuk, és a különbségek szinte nagyságrendüek lehetnek. Példaként 31 éves, B 2-es kategóriájú, 1,6-os Ford Escortot használó ügyfelet néztünk meg. Ha a fővárosban szerződik, akkor 31300 és 156600 forint között választhat. Vidéken élve már 20384 és 99180 forint a menü két vége. De egy Daewoo Matiz már évi 6000 forintért biztosítható.

Vélhetőleg mindenki a legolcsóbbat választja. Fontoljuk meg azonban, hogy milyen szolgáltatást nyújtanak a cégek: azaz mennyire egyszerű például az ügyintézés, kárbejelentés, igazolás kérése?

- Ne higgyük, hogy a biztosítók kedvezni akarnak az ügyfeleknek. Mindig üzleti számítások állnak a tarifák mögött. Ezért látszik, hogy néhány társaság már szelektál a díjaival és nem hajlandó olcsón kötni - összegezte Tóthné Czoczek Ildikó.

A csúfos véget ért MÁV Biztosító példájára utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy a szolgáltatás és az ár mellett másra is figyelni kell. Nincs ugyanis jogi akadálya annak, hogy az okozót is perelje a károsult, és nemcsak a biztosító társaságot. Jelenleg a biztosítótársaság a kgfb-szerződéssel az ügyfél által okozott kárért személyi sérülés esetén 1,6 milliárd forintig áll helyt, míg 500 millióig az anyagiakban okozott károkért. Ez elképesztően nagy összegnek tűnik, ám ha abban a nem várt esetben, ha a biztosítónak túl sok ügyfél után kell helytállni és ez meghaladja lehetőségeit, akkor a kárért már a szerződött ügyfélnek is fizetni kell. Ez következett be a MÁV Biztosítóval, amely egyesületként működött.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!