Raoul Wallenbergre emlékeztek a Holokauszt Emlékközpontban

Mindig szükség van emberségből pozitív példákra, hogy embertelen időkben és helyzetekben is emberek tudjunk maradni - mondta Rétvári Bence államtitkár az embermentő svéd diplomata, Raoul Wallenberg születésének 99. évfordulóján, a humánum napján, csütörtökön, a fővárosi Holokauszt Emlékközpontban tartott, kiállításmegnyitóval egybekötött megemlékezésen.

MTI

 A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára úgy fogalmazott: a gyűlölet ereje mindig felfut, erre példa, hogy a vészkorszak után 50-60 évvel Európa közepén, pár száz kilométerre hazánktól, nemzetiségi, vallási konfliktusokban tízezreket öltek meg és százezreket deportáltak.
   
Az államtitkár, utalva Raoul Wallenberg és más diplomaták, valamint nemzetközi szervezetek képviselőinek embermentő munkájára, azt mondta: voltak emberek, akik életük kockázatásával életeket mentettek, és a szeretet erejét választották, ezért emléküket ápolni kell. Ma is szükség van olyan kiállításra, rendezvényre, amely az emberek, az emberiség jó oldalát mutatja be - tette hozzá.
   
Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, az Esztergomi Hittudományi Főiskola rektora arról beszélt: amikor a vészkorszakra emlékezünk, akkor nem csak az embertelenségre, a gyűlöletre, a vakságra és a kegyetlenségre, hanem az emberségre is emlékezni, emlékeztetni kell. Azokra a cigányokra, akik zsidókat bújtattak, azokra az egyszerű emberekre, akik életük kockázatásával segítettek embertársaikon - tette hozzá.
   
Szita Szabolcs történész, a Holokauszt Emlékközpont megbízott ügyvezető igazgatója elmondta: a Páva utcai emlékközpont a 20. századi népirtásban elpusztított 6 millió európai és 600 ezer magyarországi zsidó áldozat emlékét őrzi, hogy átadja a következő generációnak a megélt tapasztalatokat. Megjegyezte: az áldozatok száma azért nem lett ennél is több, mert voltak olyanok, akik képesek voltak ellenállni, saját vagyonukat, személyes biztonságukat kockáztatni, hogy az üldözötteket mentsék. Az emberségre, a tartásra ma is szükség van, az igazak tevékenységének megbecsülését őrizni kell - tette hozzá.
    
A Holokauszt Emlékközpont megbízott ügyvezető igazgatója a megemlékezésen bejelentette: kezdeményezi az Igaz Emberek Társaságának megalapítását, hogy az embermentőknek legyen több méltóságuk és emlékük ne szürküljön el. Közlése szerint a társaságba olyan embereket hívnak, akik felemelték szavukat olyan tevékenységek ellen, amelyek a holokauszthoz vezetettek.
   
A Holokauszt Emlékközpontban megnyitották az Életmentő vízumok - diplomaták az élet szolgálatában című kiállítást, amely azoknak az embereknek állít emléket, akik a vészkorszak idején 150-200 ezer zsidó és nem zsidó embert mentettek meg a deportálástól, a koncentrációs táboroktól menlevelekkel, valamint náci katonák és csendőrök megvesztegetésével.

Ezek is érdekelhetik