Kehidakustány: a Balatonról is megközelíthető

Ha esik, ha fúj, ha tombol a kánikula, a település fürdője biztos pont a nyaralók körében. Kehidakustányt egyre többen fedezik fel, ismerik meg emiatt. Többen mondják, balatoni nyaralás alatt is illik ellátogatni a községbe.

Sámel József

Nos, első természetesen a fentebb említett termálfürdő, melynek külső és belső medencéi a szórakozást, s pihenést egyaránt szolgálják. Nem is beszélve a gyógyulásról, melyet a gyógyvíz és számos szolgáltatás segít, egészít ki. S aki esetleg megunja a fürdőzést, az más program után is nézhet.


– 1985 olyan évszám a falu történelmében, amit feltétlenül meg kell említeni, ami nélkül talán sehol nem lennénk. Akkor nyílt meg ugyanis az első medence a faluban – idézte a múltat Lázár István, a falu polgármestere, aki egyben hosszú évek óta a fürdő vezetője is. – Aztán jött a Széchenyi- terv, s egy vállalkozásnak köszönhetően megvalósult az álom: az egyetlen medence mellé megépült a fedett fürdő, számos kültéri medence, s a szálloda. A falu neve innentől kezdve gyorsan ismertté vált, s ezrével érkeztek a vendégek. Mindez természetesen rengeteg feladatot rótt a község vezetésére. Fejleszteni kellett a szolgáltatásokat, az infrastruktúrát, s minden olyan területet, mely valamilyen módon kapcsolódik az idegenforgalomhoz. Ilyen pedig akad jócskán. Úgy láttuk, nem is tudtunk teljes mértékben lépést tartani a fürdő fejlődésével, az igényekkel. Új utcák alakultak, az út- és járdahálózat kiépítésére azonban nem volt elég pénzünk. Ez ma is gond, de lassanként – ha lesznek támogatások, pályázatok – majd utolérjük magunkat. Épültek a szállodák, a panziók, apartmanok, s nagy igény lett volna bérlakásokra, melyekről még nem mondtunk le. Terveink között szerepel, hogy a régi iskolából jogászakadémiát alakítunk ki, ez tovább növelné Kehidakustány ismertségét. A turizmust szolgálná az is, ha sikerülne megépíteni az üzletházat, melynek tervei már elkészültek.

Lázár István szerint nagyon „megugrana” a turizmus, ha folytatódna a Kehidakustány és Zalacsány közti golfpálya- beruházás, ami néhány évvel ezelőtt félbeszakadt. S méginkább, ha megvalósulna a rekreációs központ, amit 50 hektárra terveztek meg.


– Legfontosabb, hogy Kehidakustány falusi hangulata, nyugodt légköre megmaradjon, az adja ugyanis a varázsát. Itt nincs nyüzsgés, aki itt pihenni, túrázni, kerékpározni szeretne, megteheti, igazi zalai természeti környezetben – mondta.

Pihenésképpen a vendégek ellátogathatnak a Deák-kúriába, ahol a haza bölcse életrajzi kiállítását tekinthetik meg. Ugyancsak a politikus nevéhez  fűződik az a forrás, mely a szőlőhegyen található. A helyről tudni kell, hogy ott energiavonal húzódik, mely kedvező hatást gyakorol a betegségekre. A Deák-kúttól nem messze kápolna látható, mely magánkezdeményezésből épült. A műemlék katolikus-, s a Zala árterében álló Árpád-kori templom ugyancsak érdekes látnivalót, kirándulási helyet jelent. De térjünk vissza a fürdőhöz, ahol több vendég véleményét is tudakoltuk.

– Luxusáron dolgozó középkategóriás fürdő – foglalta össze röviden véleményét a gyömrői Kovács Krisztina. – Ahogy a legtöbb magyarországi helyen, drága a belépő. Nyaralás szempontjából külföld még mindig jóval olcsóbb. Nemrég Thaiföldön üdültem, az árakat nem lehet összehasonlítani a hazaiakkal, az itteniekkel.

Barátnője azt tette hozzá, hogy a belső részben csúszós a járólap, s szükség lenne néhány gyermekzuhanyzóra.


Dr. Horváth Viktória, a Kehidatermál igazgatója érdeklődésünkre azt mondta: Kehidakustányban egyáltalán nincsenek luxusárak, a belépők és a szolgáltatások arányban vannak. Ráadásul mindenki annyi időre válthat belépőt, amennyit a pénztárcája enged.
– Igyekszünk, hogy a vendégek számára minél szélesebb körű szolgáltatást nyújtsunk – tette hozzá. – Ingyenesek a nyugágyak, a gyermekekkel pedagógus foglalkozik, játszik, működik a vízi torna, s a sorban állás enyhítése érdekében változtattunk a beléptetési rendszeren. Jelenleg játszóteret építünk.

Kérdésünkre, hogy a fürdő mennyire él együtt a településsel, dr. Horváth Viktória azt mondta: közösen, kiegyensúlyozottan dolgoznak az önkormányzattal, az érdek közös: minél több vendég látogasson el a faluba és a fürdőbe.

– Tavaly Zalakaroson nyaraltunk, először vagyunk Kehidakustányban, a tágabb értelemben vett családdal – mondta Dósáné Erős Veronika. – Interneten tájékozódtunk, s jól döntöttünk. Jók a vizek, a gyermekek számára minden adott, ahogy a felnőttek is megtalálják a nekik legjobban tetsző medencét. Éppen arról beszélgettünk, hogy legközelebb is ellátogatunk ide.

Ugyancsak először jártak a kehidakustányi fürdőben Ogrincs Pálék, akik elégedettségüknek adtak hangot.
– Meglehetősen messziről, Békéscsabáról érkeztünk, kirándulunk – mondta napozás közben a férfi. – Kehidakustányt a tévében láttuk, egy reklámban, s megtetszett. Utána megnéztük interneten is, s gondoltuk, ha Zalába érkezünk, legalább egy napra beugrunk. Hegyes-völgyes, csodálatos a táj, s a fürdő is tetszik. Van összehasonlítási alapunk, hiszen a lakhelyünktől nem messze van Gyula, ahová el szoktunk ruccanni néha. Tavaly pedig Egerszalókon jártunk, ami szintén kellemes nyaralás volt. A kehidai fürdőre visszatérve, úgy gondolom, azt nyújtja, amire számítottunk, nem csalódtunk. Mind a kinti, mind a benti rész nagyon kellemes, felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt. Az ár-érték arány szerintem teljesen reális. Nem kétséges, ha legközelebb errefelé járunk, nem hagyjuk ki a lubickolást.


– Néhányszor már jártunk itt, szeretjük a falut és a környéket egyaránt – mondta Anna Konnoth, aki Ausztriából érkezett férjével hazánkba nyaralni. – Gyenesdiáson szálltunk meg, de már előre elterveztük, hogy átugrunk Kehidára. Szeretjük a fürdőt, s az is nagyon jó, hogy az emberek nagyon barátságosak.

Lázár Istvántól hallottuk, hogy minden fürdőnek kialakult a vendégköre. Ha a családok, baráti társaságok megszeretnek egy létesítményt, akkor, legyen bármilyen messze, előbb-utóbb visszatérnek. Így történt ez Balogh Róberttel és feleségével, s a velük együtt nyaraló Sándli Lászlónéval. Mindhárman Tatabányáról érkeztek Zalacsányba, illetve Kehidakustányba.

– Négy éve jártunk itt először, már akkor megfogott bennünket a fürdő, s a víz hatása – mondta a férj. – Szeretjük, s keressük is a gyógyvizeket. Az sem baj, ha az adott fürdőben élményelemek is akadnak. Itt például nagyon jó az örvény, de a kinti medencék is felüdülést nyújtanak. Az már csak plusz, hogy megragadó a környezet, említhetem az erdőket, s a zalacsányi horgásztavakat. Aki nem akar, vagy nem szeret fürdeni, az is megtalálja a kedvtelését.

S itt kapcsolódnunk kell a Kehidakustányi Turisztikai Egyesület tevékenységéhez. A szervezet azt tűzte ki célul, hogy a természet értékeinek megtekintésén túl, a vendégeknek egyéb szórakozási lehetőségeket is nyújtsanak.

– Egy üdülőfaluba, fürdőtelepülésre – gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt – nagyon- nagyon kellenek a programok, ezt nagyon igénylik a turisták – mondta Lorencsicsné Horváth Csilla, az egyesület elnöke. – Ezért döntöttünk úgy, hogy amikor csak lehet, különböző rendezvényeket szervezünk. A bemutatók, fellépések, fesztiválok látogatottak, a sorukat pedig tovább szeretnénk bővíteni. Több szervezettel – köztük a KLASZ Klubbal – összefogva munkálkodunk ezen. Azt hiszem, jó úton járunk...




Külön úton, majd 1977-től együtt
Kehidakustány területét már a bronzkorban is lakták. A települések „külön utat jártak”, Kehidát 1232-ben, Kustányt 1275-ben említette először oklevél. A török korban elnéptelenedtek a falvak, később azonban újra megindult a betelepülés. A Zala folyó két partján fekvő két község – közigazgatásilag és elnevezésében – 1977-ben egyesült. Kehidakustány évszázadokon át mezőgazdaságból élt, mára ez alapvetően változott: a fürdő beindulásával a hangsúlyt a turizmus, az idegenforgalom kapja. 



Az eddig megjelent települések (kattintson az alábbi címre): 

Hévíz - Ahol az ember lelke is gyógyul

Ha esik, ha fúj: Györök örök

Gyenesdiáson a Balaton a Riviéra



A 2010-es év nyertese: Zalakaros (kattintson az alábbi címekre)
Zalakaros a legkedveltebb zalai nyaralóhely 
Legkedveltebb nyaralóhely: a különdíjat is Zalakaros nyerte!


Legkedveltebb nyaralóhelyek - Klikk ide dossziénkért!  



Visszatekintés a 2009-es versenyre
A legkedveltebbek: Balatongyörök és Lenti (képgalériával)
A kérdésekre 15 pontot adhattak a véletlenszerűen kiválasztott turisták, fürdőzők, ez alapján alakult ki a sorrend, amelynek élére Balatongyörök került, Gyenesdiást, illetve Hévízt előzve meg. 
A Zalai Hírlap honlapján zajló szavazás végeredményeképpen Lenti végzett az első helyen.
Olvassa el a teljes cikket - KLIKK IDE!



Keressen programot! 

Nyár 2011

Balaton 2011

További zalai programok itt!



Turizmus dosszié itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!