Gyógyulást hoz majd? (kommentár)

Az egészségügy néhány, a szójátékokra hajlamos dolgozója ugyan Szemmelversz-tervként emlegeti, ám azt azért mindenki tudja, hogy az ország életét meghatározó egyik legfontosabb ágazatban fogadott el intézkedéscsomagot a kormány.

Szabó Zoltán

Azt, hogy milyet, arról természetesen megoszlanak a vélemények. Az MSZP fővárosi szervezete szerint káoszt és rombolást hoz a koncepció, és a Magyar Orvosi Kamara szerint sem oldja meg a terv a problémákat. A főváros vezetése ugyanakkor egyetért a kórházak államosításával, a kormány pedig magától értetődően az egészségügy gyógyulását várja a csomagtól. Vitatkozni persze lehet, de azt senki sem vonhatja kétségbe, hogy valamit végre tenni kell. (Még akkor is, ha például a szocialisták némi joggal emlegethetik, hogy ők próbálták, de az akkori ellenzék megtorpedózta.) Az egészségügy tisztába tétele tovább nem odázható. Mert nagyon sokba kerül, és egyre drágább a gyógyítás. Mert öregszik a társadalom, és egyre kevesebb keresőnek kell fenntartania a folyamatosan dráguló ellátást. A kockázatot vállalni kell, még akkor is, ha az egészségügy népszerűséget befolyásoló tényező. Obama elnök tudna mesélni erről. Majd kiderül, a Semmelweis-tervtől gyógyul-e az egészségügy, amelyben továbbra is rendezetlen a hálapénz, az orvosok bére, az elvándorlás. A miniszterelnök szerint utóbbi nem megengedhető. És ez a fizetés? – kérdezhetnek vissza az orvosok.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!