Sárguló egyetemisták Keszthelyen - elbúcsúztak a végzős egyetemisták

A hagyományos sárgulás ünnepségéggel szombaton 137 végzős hallgató vett búcsút a Pannon Egyetem Georgikon karától és a várostól.

Horányi Árpád

A számvetés, a visszatekintés és a jövő tervezésének megható, s egyben boldog percei kisugároztak az egész intézményre, tanárokra, az alsóbb éves diáktársakra. Ezt a hangulat járta át az egész eseményt, az elköszönő beszédeket. A Festetics úti tanügyi épületnél, dr. Pályi Béla tanszékvezető professzor, a kollégiumnál dr. Kántor Béla igazgató, a kar belvárosi főépületénél dr. Lukács Gábor, az Év fiatal oktatója címmel kitüntetett docens mondott útravaló szavakat.

A várost lóháton és hintókra szállva járták be délelőtt a búcsúzó diákok. Megemlékeztek néhai dr. Kölűs Gábor professzorról, a kar örökös Primus Magisteréről. A Helikon Kastélymúzeum parkjában szülők, hozzátartozók körében rendezték a sárgulás ünnepi műsorát.

Köszöntőt mondott Ruzsics Ferenc, a város polgármestere, házigazdaként dr. Czoma László múzeumigazgató, az egyetem képviseletében pedig dr. Rédey Ákos rektor és dr. Dublecz Károly dékán. A programot a végzősök alkalmi tánccsoportja által bemutatott Palotás zárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!