Homokkomárom: zászlók és padok jelzik a német kapcsolatot

A lobogókat Németországból, Koblenzből áttelepülő őseik emlékére készíttette 6 dél-zalai német kisebbségi önkormányzat. 1722-ben báró Esch Ferenc császári és királyi ezredes hívta be a telepeseket, ők adták a mai Homokkomárom, Hosszuvölgy, Fűzvölgy, Korpavár, Magyarszentmiklós és Obornak lakosságának magvát. A vasárnapi ünnepség jelezte: kései utódaik megőrizték őket jó emlékezetükben.

- Négy évvel ezelőtt ellátogattunk őseink földjére, Koblenzbe - idézte fel az indító okot Schmidt József, a fűzvölgyi német kisebbségi önkormányzat elnöke. - Felemelő és egyben megható volt, mikor az ottani síremlékeken a mieinkkel azonos nevekkel találkoztunk. Czinki Ferenccel, a magyarszentmiklósi német kisebbségi önkormányzat vezetőjével akkor megfogadtuk: valami módon emléket állítunk elődeinknek. Így jött az ötlet, hogy azon településeknek, ahova annak idején letelepítették őket, készíttessünk egy-egy német és koblenzi zászlót. A munkálatokat a kisebbségi önkormányzatok finanszírozták, ahol pedig ilyenek még csak most alakultak - Homokkomárom és Hosszuvölgy - ott a többségi településvezetés segített anyagiakkal.

Schmidt József hozzátette, igaz, hogy anyanyelvüket már szinte teljesen elhagyták (a kommunista rendszer tiltotta is a használatát), de a német hagyományokat napjainkban is őrzik, ezért mind egyformán fontosnak érezték ezt a gesztust.

- A megszentelt zászlókat az önkormányzatok kapják, s egy-egy marad belőlük a kegytemplomban is, hogy a hagyományos 13.-ai körmenetben ott legyenek a magyar és a horvát mellett - szögezte le.

Czinki Ferenctől pedig azt tudtuk meg: most már a magyarszentmiklósi lakosságnak körülbelül csak a fele német gyökerű. Az idősek közül sokan meghaltak már, és egyre több a beköltözött. Öröm az ürömben és a fiatalság érdeklődését azért jelzi, hogy van egy ifjúsági kórusuk, melynek tagjai a rendezvényeken magyar és német nyelven egyaránt énekelnek.

A fűzvölgyi Schmidt Lászlóné édesanyjával, a 88 esztendős Hauzman Jánosnéval és férjével igyekezett a szentmisére. - A nevünk németes, de a nyelvünket sajnos, már mi sem beszéljük - árulta el kicsit talán szégyenlősen Schmidtné, miközben már sietett is tovább.

A zászlókat megszentelő Balás Béla kaposvári megyéspüspök a dél-zalai németség lépését a hagyománytisztelet példás megnyilvánulásaként értékelte.

- A zászlóknak eredetileg katonai szerepük volt, jelezték a csapatokat, s mutatták, merre menjen a sereg - így a püspök. - Díszíteni csak később kezdték, bátorító gondolatokat írtak rá, s mindez az ember hovatartozását szolgálta. Ma pedig, amikor megáldom ezeket a zászlókat, az áldás, a segítő kegyelem természetesen nem az anyagnak szól, hanem annak, aki használni fogja. Hogy a lobogók láttán Isten felé haladjon, mert ma is tudni kell, kihez tartozunk.
 

Münsterből érkeztek a padok

Balás Béla püspök nemcsak a zászlókat áldotta meg a vasárnapi szentmise keretében, hanem azokat a padokat és a hozzájuk kapcsolódó fűtésrendszert is, melyeket éppen az ő közbenjárására költöztettek át Homokkomáromba egy németországi templomból, Münsterből, ahol már nem volt szükség rájuk. Új helyén pedig önzetlen mesteremberek anyagáron vállalták a beépítést. Szűcs Imre plébános hozzátette: a püspök mindig is kiemelt figyelemmel kezelte a homokkomáromi kegytemplomot, mely ma a Dunántúl egyik legfontosabb engesztelőhelye.