Minden tárgynak története van a praktikusan felújított otthonban (képgalériával)

Egy Zalaegerszeghez közeli településen az ötvenes években épült MAORT-házak (Magyar Amerikai Olajipari Részvénytársaság) egyikében járunk. Nem az egykoriban, hanem felújított változatában.

Sinkovics Eta

 - Géppapírra lerajzoltam, milyet szeretnék, és egy ügyes kezű asztalos megvalósította - dicséri a mestert házigazdánk, Nagyné Orsós Katalin. A konyhabútorban bőséges helye van a tányéroknak, zárt szekrényben és rekeszek közt, a rengeteg teásdoboznak (nagy teázók vagyunk ) és a szebbnél szebb csészéknek. Kéznél a liszt, a cukor, s minden fontos háztartási kellék elérhető távolságban. Megtudjuk, azért lettek lábra helyezve a bútorok, mert így könnyebb takarítani. Katalin szereti a konyhát a nagy ablaka miatt is, ahol rengeteg fény árad be, és jól érzik magukat a növények. Elmondásából kiderül, amikor hat évvel ezelőtt megvásárolták a házat, szinte az alapokig lebontották. Átrendezték az egészet, így a korábbi kis- és nagyszoba helyére került a konyha, a nappali, a régi konyhából pedig hálószobát alakítottak ki. A nappali folytatásaként építették azt az üveges teraszt, ahol általában étkeznek, s ahonnét kijárat vezet a kertbe. A ház alapterülete összesen 72 négyzetméter.

- Zalaegerszegen egy négyemeletes panelházban laktunk. Mindig vágytam a zöldbe, arra, hogy tavasztól őszig kiülhessek a kertbe olvasni, pihenni... - magyarázza Katalin. Ráadásul nyugdíjba vonulásáig a munkahelye is ehhez a településhez kötötte. Ám az is meghatározó Orsós Jakab leánya számára, hogy az étkezőből rálátni az egykori szülői házra. A parányi kertben egyébként fűszernövényeket termeszt, de büszkén újságolja, az öt éve elültetett gyümölcsfák is lassan termőre fordulnak.

- A lakásbelső kialakításakor az volt a célunk, hogy legyen egy családi, közösségi élettér, ugyanakkor mindenki birtokolhasson egy kis zugot, ahová elvonulhat. A nappalit szándékosan szellősre hagytuk, itt a vendégek kényelmesen elférnek. A sarokban lévő, roppant kényelmes fotelt a férjemnek csináltattam. Ehhez a bútorhoz illeszkedik a kanapé, ami szintén nem foglal nagy helyet.

 


Jó körülnézni, hiszen mindenütt sok-sok fiókot rejtő fadobozok, fakkok, kosarak, tele aprósággal, kedvességgel. Az anyuka a fővárosban élő, ám gyakran hazalátogató közgazdász lányával szeret varrogatni, a fenyőfa díszeit is együtt készítették. Az előszobában Németh Klára tűzzománc alkotása látható, de Katalin e technikával készült kis képei is fellelhetők a lakásban. Valamikor Dús László festőművésznél tanult rajzolni, majd Németh Klára szakkörében sajátította el a tűzzománcozást.

A lakás ugyancsak praktikusan berendezett helyisége a fürdőszoba. A mosdó, a kád formája illeszkedik a tér adta lehetőségekhez. A tusoló kialakítása remek megoldás, Katalin szerint azért is, mert könnyű tisztán tartani. A zöld növények a csöpp helyiségből sem hiányoznak, a két ablak jóvoltából természetes fény éri őket. Jó ötlet a fürdőkád fölötti lépcsőzetes csempe kialakítása, amely egyben tárolóként is funkcionál.

 


S ha valaki a szekrényeket hiányolná, azokból is akad annyi, amennyi elnyeli a holmikat, úgy az előszobában, mint a hálószobában. De például az abroszok, terítők, konyharuhák a konyhaasztal alatt lévő fonott kosarakban találtak tárolóhelyre...

Itt minden tárgynak története van

Ebben a házban nemcsak a bútoroknak, hanem minden tárgynak története van. A polcokon látható szobroknak,  tűzzománcoknak, Orsós Jakab által faragott alkotásoknak,  de még az udvaron lévő madáretetőnek is, amit a háziasszony a lányával közösen készített. Teával kínálnak bennünket, s természetesen feltűnik a különleges formájú piros kanna. Kiderül, a darab még az egykori Jugoszláviából való, a nyolcvanas évek elején oda jártak át a férjével zenei lemezekért...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!