2010.09.05. 06:54
Balatongyörök: halászlé az utolsó cseppig
Közel húsz bográcsban rotyogott a halászlé szombaton a balatongyöröki főzőversenyen, amely a szüreti rendezvény, a felvonulás fontos része a településen immár nyolc esztendeje.
A móló melletti sétányon sorakoztak, ügyeskedtek a csapatok, abban egyetértve, hogy a halászlé akkor a legjobb, ha minél többféle pikkelyes fő bele. A receptek azonban eltértek, mindenki a saját, jól bevált „praktikáit” alkalmazta.
- Balin, csuka, süllő, amúr, keszeg, ponty – sorolta az összetevőket Csanaki Gábor, aki munkáját tekintve halász. Mondta is: - Huszonöt éve dolgozom a szakmában, csak tudok egy jó halászlét főzni!
E sorok írója bizonyítja, tudott, de megerősítették ezt a vendégek is, akik nem egyszer repetát is kértek.
– Tavaly harmadik lettem a versenyen, de talán ennél is nagyobb siker, hogy a halászlevem az utolsó cseppig elfogyott. Amúgy, a halászlé mellé egy kis pacalt is főzök, hogy legyen választék.
A szervezők örültek, hogy a kezdeti 6-8 csapat helyett idén huszonegy társaság nevezett a megmérettetésre, mely igen vidáman zajlott, rivalizálás nélkül. Persze választék volt jócskán, ha valaki nem szerette a halászlevet, az kemencében sült langallóval, hurkával, kolbásszal és házi rétesekkel is csillapíthatta éhét.
No és nem szabad megfeledkezni a helyi borokról is, mert, szürethez méltóan a nedűk is jelen voltak a rendezvényen. A program keretében indult a szüreti felvonulás, a vidám menet, s rendezték meg a Szüret-kupa futballversenyt is, majd átadták a „Virágos Balatongyörökért” mozgalom díjait.