Baranta, a magyar harcművészet: karikás ostor és vitézség

Kevesen tudják, de nem kell feltétlenül Ázsia felé kacsintgatnunk, ha a testet edző, a lelket pallérozó harcművészetet akarunk elsajátítani. Merthogy itt van nekünk a baranta.

zaol.hu

Hogy mi is az? Nos, a lényeget nehéz egyetlen tőmondatban összefoglalni. Életforma, gondolkodásmód, szemlélet, a magyarság fegyveres, illetve puszta kezes harcmódjainak gyűjteménye, a IX. századtól a XX.-ig.


- A baranta a közhiedelemmel ellentétben nem köthető egyetlen történelmi korszakhoz, s nem is ősi - tudtuk meg Vörös Andrástól, a nagykanizsai Thúry Baranta Közösség vezetőjétől, aki civilben ipari nyomtató berendezések értékesítésével foglalkozik, s 4 évvel ezelőtt szerelmesedett bele a hagyományos magyar harcművészetbe. -  Nem tesz különbséget a nép történetében fellelhető harci mozgásformák közt, valamennyit próbálja kutatni, feléleszteni. A baranta legősibb eleme a futás. De említhetem még a parittyát, a szablyavívást, a botos küzdelmet, a botforgatást, az íjászatot, s természetesen, a kétkezi közelharcot. Azaz, mindazt, amit például még egy végvári vitéznek is ismernie, művelnie kellett. Megjegyzem, a botos küzdelem később beépül egyes néptáncainkba - a Habsburgok ugyanis betiltották a barantázást, ezért aztán magától értetődő módon a nép a kultúrába menekítette azt a kincset, amit az évszázadok alatt összegyűjtött. Ennek nagyságát mutatja, hogy csak az alaptudás 1000-féle tradicionális technikai megoldásból áll.

Vörös András azt is elmondta, a barantában ugyanúgy megkülönböztetnek fejlettségi-gyakorlottsági fokozatokat, mint mondjuk, a karatéban, csak itt állatnevekkel jelölik a 10 szintet: borz, hiúz, tigris. A hangsúly azonban nem a virtuskodáson van, a barantázók elsősorban nem egymás, hanem a világ elidegenítése ellen küzdenek a közösség erejével.


- Ha egyszerűen kellene megfogalmaznom a baranta lényegét, akkor azt mondanám: mindaz a tudás, amit egy vitéz falusi dédapa elmesélhet a dédunokájának - magyarázta. - S ebbe nemcsak a harci ismeretek tartoznak bele, hanem olyan tevékenységek is, mint a fák metszése, az állatokkal való törődés, a kutya idomítása, a viselet, a gondolkodásmód, a népdalok, a népmese és a néptánc ismerete. Gyermekkorunkban csodáltuk a Tenkes kapitányát: lám, milyen ügyes! És valóban, tudott vívni, jól bánt a karikás ostorral, lovagolt, ha kellett, a kocsmában vígadt, énekelt, táncolt és mulatott, értett a pálinkafőzéshez, s ismerte az ehető és mérgező gombákat. Tisztában volt a különböző sérülések szakszerű ellátásával - hát ez mind a baranta. Komplex élet- és szemléletmód. A falusi kultúrát keressük, amit a város megöl. Mert az egyént nézi, s csak egy fogyasztót lát benne, ezért a metropoliszban elidegenednek egymástól az emberek. Ezzel ellentétben faluban sokkal nagyobb az esély arra, hogy egymást segítő közösségek alakuljanak ki.

Közben egy pirosló arcú szőke kislányra lettem figyelmes beszélgetésünk helyszínén, az NTE-sportcsarnok mögötti füves területen, aki egyszerre két karikás ostorral "bűvészkedett" - méghozzá meglepően ügyesen.

- A nagybátyámmal jöttem el először barantázni, s rögtön megtetszett - árulta el a 13 éves, miháldi Gelsei Zsófia. - Az elején, fél évvel ezelőtt még hihetetlennek tűnt, hogy egyszer majd én is tudok bánni a karikás ostorral, de aztán megtanultam. Gyakran mesélek az élményeimről az osztálytársaimnak is, akik természetesen, érdeklődnek a baranta iránt. Úgy érzem, mióta ebbe a közösségbe járok, testileg és lelkileg is erősödtem - a foglalkozások elején mindig érdekes dolgokról, az élet nagy kérdéseiről beszélgetünk. Sokat tanultam itt.


A Thúry Baranta Közösség hozzávetőleg 20 főt számlál. Szerepeltek már a város napján, s gyakran hívják őket falunapokra, illetve más rendezvényekre is. Oszlopos tagja a szintén miháldi Jakabfi Károly, aki kamionsofőrként kezdte, aztán szemléletet váltott.

- Sokáig nem tartottam magam alkalmasnak, vagy méltónak arra, hogy a barantát űzők táborát gyarapítsam, de aztán rájöttem, hogy a másik megbecsülése, a tisztesség nem is áll távol tőlem. Nem véletlen, hogy a miháldi önkéntes tűzoltó egyesületnek is tagja vagyok - magyarázta .- Ugyanis közöttünk is él egyfajta bajtársiasság, ami mindig is tetszett nekem. Itt aztán megtudtam, bizony, ez is a baranta...


Virtusfesztivál
Június 19-én Miháldon kerül sor a Magyarok Szövetsége Megyei Gyűlés (Szala) és Virtusfesztiválra, ahova száznál is több barantást várnak. Reggel szentmisével indul a program, majd huszárok, barantások, lovas és gyalogos íjászok vonulnak fel a faluban. Ezt követően kerül sor a Thúry Baranta Közösség által Boldogasszonyanyánk tiszteletére faragott kopjafa felállítására, melyet az erdélyi Tarcsi Veres Imre fafaragó adományoz a közösségnek. A nap folyamán a felnőtteket harci bemutatók, íjászverseny, baranta-bemutató, a kisebbeket pedig népdaléneklő, mesemondó és tánc tehetségkutató verseny, valamint játszóház várja. Este a Szkítia Együttes koncertezik, lesz parázson járás, aztán tánc, mulatság kifulladásig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!