Látta a balesetek valamelyikét? Szemtanúkat keres a rendőrség

Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség két balesettel kapcsolatban. Nagykanizsán a Munkaügyi Központ előtt egy motoros fellökött egy idős nőt, a 76-os főúton pedig egy fehér kombi személygépkocsi sodort el egy kerékpárost.

zaol.hu

Március 19-én, pénteken, délelőtt 10 órakor Nagykanizsán, a Fő úton közlekedett a motorkerékpárjával egy nagykanizsai férfi. Amikor a Munkaügyi Központ előtti útszakaszra ért, járművével megállt, arról feltehetően leszállt és a motort fel kívánta tolni a járdára. Figyelmetlensége miatt túl nagy gázt adott, emiatt elvesztette uralmát a jármű felett és fellökte a járdán gyalogló 71 éves nőt, aki súlyos sérülést szenvedett.
Aki információval rendelkezik a balesettel kapcsolatban, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság 93/312-190-es telefonszámán.


Március 20-án, szombaton, délután negyed és fél négy között egy középkorú férfi kerékpárral közlekedett a 76-os főúton Alsónemesapáti felől Zalaegerszeg irányába, amikor egy ismeretlen fehér színű kombi személygépkocsi előzés közben elsodorta. A kerékpáros a menetiránya szerinti jobb oldali útpadkára esett és nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ismeretlen autós megállás nélkül továbbhajtott Zalaegerszeg irányába.
Aki az esettel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság 92/326-850-es telefonszámán vagy a 107-es segélyhívón.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!