Több mint kétmillió forintot zsarolt ki a falubelijétől a csesztregi asszony!

Bűnösnek találta a bíróság azt a csesztregi asszonyt, akit folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettével vádoltak meg. Kolompár Jánosnét első fokon két év három hónap börtönbüntetésre ítéltek. Az ügyet szerdán tárgyalta a a Lenti Városi Bíróság.

Gyuricza Ferenc

A vádirat szerint Kolompár Jánosné 2008 júniusa és szeptembere között zsarolással és fenyegetéssel több mint kétmillió forint átadására kényszerítette egyik falubelijét. A történet előzménye 1992-ig nyúlik vissza, amikor a vádlott édesanyjának leégett a háza. Kolompárék a gyújtogatás miatt  - egy helybéli családot vádolva - több alkalommal is feljelentést tettek a rendőrségen. Bár a  nyomozás ennek tényét nem tudta megállapítani, Kolompár Jánosné nem hagyta annyiban a történteket. 2008 júniusában a házába hívta az általa megvádolt K. I.-t, s közölte vele, ha nem fizeti ki a leégett ház ellenértékét, akkor falopás miatt feljelenti a rendőrségen, illetve azt nyilvánosságra is hozza. Emellett a K.I. megveretését is kilátásba helyezte - ezt a többszörösen bűntetett előéletű fiaival végeztette volna el.

A fenyegetések és a zsarolás hatására a sértett 2008 júniusa és szeptembere között összesen 2 millió 350 ezer forintot adott át Kolompár Jánosnénak, majd megelégelve a zaklatást, feljelentette őt. A nyomozás adatai, valamint a tanúmeghallgatásokon elhangzottak alapján az ügyet tárgyaló dr. Horváth Zsolt bíró a vádlottat bűnösnek találta a folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettében, s emiatt őt 2 év 3 hónap börtönbüntetésre ítélte, illetve három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Kolompár Jánosnét emellett kötelezték a 2 millió 350 ezer forint kamatostul történő visszafizetésére is. A sértett kártalanítása érdekében a bíróság zár alá vette a vádlott csesztregi ingatlanát, azzal, hogy ha a kártalanítás 30 napon belül megtörténik, úgy a zárt feloldják.

Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezést nyújtott be, így az nem jogerős.

Ezek is érdekelhetik