Hétvégi programkavalkád Zalában - Boszorkányt is égetnek

Mulatozásra, kikapcsolódásra ezen a hét végén is lesz mód a megye településein. Hagyományőrző összejövetelek, művészeti kiállítások, koncertek egyaránt szerepelnek a repertoárban.

zaol.hu


Kiállítás
Zalaegerszegen, az Apáczai Csere János ÁMK-ban pénteken 18.30-kor nyílik kiállítás Horváth János üveg gravírozásaiból,  Kondics Zoltán üveg gravírozásaiból, illetve  pirográf képeiből, Pécz Róbert olajfestményeiből, valamint  Monostori János kőgrafikáiból. A tárlatmegnyitón az Intermezzo zenekar is közreműködik. 

Boszorkányégetés
A tótszerdahelyi Lac-Due Kft. telephelyén szombaton 16 órakor Befana-ünnepséget rendeznek, melynek keretében jelképesen boszorkányt is égetnek.

Tollfosztás
A tollfosztás hagyományait elevenítik fel szombaton délután  Botfán. Az érdeklődőket a  Közösségi Házban várják  az Őszirózsa Nyugdíjas Klub tagjai. A rendezvény 14 órakor kezdődik.

Az egészséges életmódról
A zalakarosi közösségi házban pénteken 18 órakor az egészséges életről, a szervezetet károsító méreganyagokról tart tájékoztató előadást Hervát Attila.

Makettek
A megyeszékhelyi  Apáczai  ÁMK-ban szombaton 10 órától ismét útnak indítják  a makettező szakkört. A programra várják a kezdő, újrakezdő, illetve  haladó tagokat, hogy ismerjék meg a technikákat, anyagokat, a különböző történelmi korokra jellemző harci és egyéb járműveket, illetve ezek makettjeit.

Egy bíróval
Az adventista egyház zalaegerszegi gyülekezetének szervezésében két rendezvény is várja az érdeklődőket a megyeszékhelyi Móricz Zsigmond Művelődési Központban. Az Öt beszélgetés egy bíróval  Bibliai igazságok a polgári igazságszolgáltatás tükrében  és fordítva című program keretében ezen a héten  két előadást kínálnak a szervezők. Pénteken a 18 órától Van-e korrupciómentes igazságszolgáltatás?, szombaton 18 órától pedig Hogyan lehet kideríteni az igazságot? címmel tart tájékoztatást  dr. Makkos Norbert bíró.

Pótszilveszter
A magyarszerdahelyi nyugdíjas klub szombaton 17 órakor pótszilvesztert tart a falu egykori általános iskolájának épületében.
 
Jubileumi est
A szepetneki Királyi Pál ÁMK-ban szombaton 14 órakor a helyi Nefelejcs Egyesület ad kulturális műsort a szervezet megalakulásának 5. évfordulója alkalmából.
 
Művésztelep
A kisrécsei Kendlimajorban vasárnap 18 órakor tartják a 17. Ludvig Nemzetközi Művésztelep megnyitóját. Az egy hétig tartó programsorozat keretében 21 hazai és külföldi művész alkot a dél-zalai faluban és környékén.

Megemlékezések
Reziben szombaton 15 órai kezdettel a doni áttörés évfordulója alkalmából rendeznek megemlékezést. A szentmise után koszorúzás következik, majd a faluházban a Hősök könyvével kapcsolatos újabb kutatásokról esik szó.
Keszthelyen  szintén a doni áttörés 67. évfordulójára emlékeznek vasárnap. A 8.30 órakor kezdődő ökomenikus szentmisét követően a várkertben Manninger Jenő országgyűlési képviselő és Ruzsics Ferenc polgármester mond beszédet.

Gyalogtúra
Dobronakról, a kultúrház elől indul vasárnap reggel kilenc órakor a helyi idegenforgalmi egyesület által szervezett gyalogtúra.

Egészségház átadása
Rédicsen péntek délelőtt 11 órakor kerül sor az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében felújított egészségház átadására. Avató beszédet Pintér László, a Zala megyei közgyűlés alelnöke mond.

Répafőző verseny
Nagykanizsa Miklósfa városrészében szombaton 9 órától répafőző versenyt rendeznek. Az egész napos program keretében délelőtt futballmérkőzésekre kerül sor az általános iskolában, majd 17 órától a Mindenki Házában kulturális műsorral, kiállítással és természetesen ételkóstolóval várják az érdeklődőket.

Koncertre várnak
Kedvünkre való  zene mellett talán könnyebb a kikapcsolódás is, ezen a hét végén több muzsikus, együttes  is közönség elé lép a megye városaiban.
A könnyűzenei programok sora  a megyeszékhelyen kezdődik: a zalaegerszegi Mefisztó presszóban  már  pénteken este várják az érdeklődőket, 20 órától Lukács Sádor tart gitárestet.
Nagykanizsán, a Juice The Clubban szombaton este kilenctől a Pentele Ska Club, valamint  a Bőgőmasina gondoskododik a vendégek szórakoztatásáról.
Keszthelyen, az 512-es Clubban ugyancsak szombaton este kilenctől a Jóindulat és a Zaporozsec ad koncertet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!