Gázpalack robbant Nagykanizsán - Zajlik a vizsgálat (frissítve)

Nagykanizsa önkormányzata két lakást biztosít annak a két családnak, amelynek a szombat esti gázrobbanásban megsemmisült, illetve életveszélyessé vált a lakása.

zaol.hu


HÉTFŐ ESTE
A vizsgálat jelenleg is zajlik, a rendőrség szakértők bevonásával igyekszik kideríteni, hogy mi okozta a robbanást. A Zalai Hírlapnak egy neve elhallgatását kérő gázas szakember elmondta: a gyanú szerint a PB-palack reduktoránál, vagy a flexibilis tömlőből ömölhetett ki nagyobb mennyiségű gáz, mely lassan megtöltötte a zárt konyhát  s ezt a szobában gyanútlanul tévézők nem észlelték. Ily módon akár 10-15 köbméter gáz is felgyűlhetett, amely, amikor elérte a tűzhely lángját, egyszerre robbant. Ez megmagyarázná azt is, hogy miként maradhatott egyben a palack.

Mint arról portálunk szombat este beszámol: nagyerejű robbanás döntött romba egy, a Csengery utca 65. szám alatti ingatlanon lévő udvari lakást. A balesetben az ott lakó hét fős család feje, illetve a fia súlyosan megégett.


- Még tart a romeltakarítás, a kollégáink pedig folytatják a történtek vizsgálatát, egyelőre eredményekről nem tudok beszámolni - jelezte lapunk érdeklődésére Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A szóban forgó udvaron hétfő délután csend honolt, a romokat nem bolygatta senki. Úgy tudjuk, a szakemberek megegyeztek a szomszédos udvar lakóival, hogy ott elbontanak a robbanásban amúgy is megrongálódott melléképületeket, és így nyitnak utat a teherautók számára a romok felé. A Csengery 65. számú udvar kapuja ugyanis annyira szűk, hogy erre alkalmatlan.
A munkák várhatóan napokon belül elkezdődnek.

Összeült a nagykanizsai önkormányzat szociális bizottsága is - a testület alig két perc alatt, zárt ajtók mögött hozta meg döntését. Mint arról Csákai Iván elnök a Zalai Hírlapot tájékoztatta, úgy határoztak, hogy annak a családnak, melynek megsemmisült az otthona a robbanásban, felajánlanak egy közelben lévő önkormányzati tulajdonú lakást - őket egyébként egy rokonuk fogadta be átmenetileg.  Szintén egy közelben fekvő bérlakás soron kívüli kiutalásával próbál segíteni az önkormányzat annak a családnak is, melynek otthona szomszédos volt a felrobbant épülettel, és a detonáció nyomán életveszélyessé vált.

Eközben az orvosok tovább küzdenek a két megsérült férfi meggyógyításáért - a karjain, illetve lábszárán megégett fiatal fiút a Kanizsai Dorottya Kórházban ápolják. Érdeklődésünkre az intézményben annyit közöltek: állapota stabil, s átszállították a traumatológiai osztályukra.

A súlyosabb állapotba került, helyenként harmadfokú égési sérüléseket elszenvedett édesapáról azonban csak a közelben lakóktól kaptunk információkat. Ismerősei azt mondták, a férfit hétfőn megműtötték Pécsen, a  klinika égési osztályán, ám közelebbit senki nem tudott. A Zalai Hírlap érdeklődésére az osztály egyik orvosa jelezte: csak hozzátartozóknak, és személyesen adhatnak  információkat a beteg állapotáról.


Információ: Zalai Hírlap - Szalabán Attila



HÉTFŐ DÉLELŐTT

Nagykanizsán több lakást is le kell bontani, mert életveszélyessé vált, miután szombat este felrobbant egy udvari lakóépület; az eddigi megállapítások szerint szabálytalan gázbekötés okozhatta a balesetet - közölte hétfőn az MTI-vel a városi vagyongazdálkodási cég vezetője.

Kámán László, a Nagykanizsa Vagyongazdálkodási és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója elmondta: a magántulajdonú épület teljesen megsemmisült, az ugyanazon a telken mellette álló, ugyancsak magánház szintén használhatatlanná vált. A szomszédos telken álló társasházban két önkormányzati lakás lakhatatlan lett, de le kell bontani egy harmadikat is.

A nagykanizsai vagyongazdálkodási cég vezérigazgatója a hétfői szemle alapján  az MTI-nek arról számolt be, hogy a robbanás leginkább a tűzfallal csatlakozó szomszédos társasházat veszélyeztette. Ebben a 10 lakásos épületben hat otthon magántulajdonban van, négy az önkormányzaté. Ez utóbbiak közül kettő vált életveszélyessé, a házrészben lévő harmadik lakással együtt már csak lebontani lehet azokat. Az életveszélyessé vált két lakásban szerencsés módon éppen senki nem lakott, mert eredetileg fel akarták újítani őket, és biztosításuk is volt.
   
Kámán László hozzátette: a felrobbant udvari lakás olyan telken áll, ahol összesen négy magántulajdonú otthon volt. A közvetlenül a megsemmisült lakóház mellett lévő lakás szintén használhatatlanná vált. Ez utóbbiak nem voltak  biztosítva.
   
Az MTI információja szerint a város önkormányzata hétfőn ideiglenesen bérlakásokban helyezte el a robbanásban megsemmisült ház hét lakóját és a közvetlen szomszédban egyedül élő embert.
   
Az E.On Hungária az MTI megkeresésére hétfőn arról adott tájékoztatást, hogy az első megállapítások szerint több nyom is arra utal: a felrobbant lakóházban "szabálytalan vételezés" lehetett. Az épületben már korábban kikapcsolták a vezetékes gázszolgáltatást, a robbanáskor a főcsap zárva volt.
   
Az MTI úgy értesült: a megsemmisült házban áramszolgáltatás sem volt, a tulajdonosok gyertyával világítottak. A lakásban több szétszerelt gázpalackot is találtak, a robbanás pedig nem a konyhában történt.

VASÁRNAP


Életveszélyes állapotban van az a nagykanizsai férfi, akinek szombaton este gázrobbanás miatt dőlt romba a háza. A férfit a nagykanizsai kórházba vitték a mentők, majd nem sokkal később átszállították Pécsre, az égéssebészeti osztályra, mert testének körülbelül 50 százaléka megégett, s másodfokú, helyenként harmadfokú égési sérüléseket szenvedett.

A robbanásban a háztulajdonos fia is megsérült, őt továbbra is Nagykanizsán ápolják. A fiú mindkét karján és egyik lábszárán szenvedett másodfokú égési sérüléseket, a körülményekhez képest kielégítő az állapota.


Marton István, Nagykanizsa polgármestere még vizsgálja, miként tudna segítséget nyújtani a bajba jutott családoknak. A szombat esti robbanás közvetlenül három családot érint: a detonáció miatt egy lakást romba dőlt, kettő pedig életveszélyessé vált.


Információ: origo.hu, Zalai Hírlap - Szalabán Attila



SZOMBAT

Szombaton este, 6 óra körül a nagykanizsai Csengery utca egyik udvari lakásában felrobbant egy propán-bután gázpalack. A robbanás miatt az épület összedőlt, két személyt szállítottak kórházba a Kanizsai Dorottya Kórházba.

Információink szerint apa és fia sérült meg a balesetben, állapotukról még nincsen hír.

A detonáció akkora volt, hogy nemcsak az épület dőlt össze, hanem - a szomszédban lakók tájékoztatása szerint - a szomszédos és a távolabbi ingatlanokban is károk keletkeztek.

Az ügyben vizsgálat indult: a tűzoltók, az E.ON szakemberei, illetve a rendőrök tartózkodnak a helyszínen.


Információ: Zalai Hírlap - Szalabán Attila




Déri Tibor, a nagykanizsai tűzoltók szolgálatvezető parancsnoka az MTI-nek közölte: a sérültek elmondása szerint ételmelegítés közben váratlanul robbant fel egy 11,5 kilogrammos gázpalack. Az összedőlt házból két sérültet szállítottak kórházba, a romok közül a tűzoltók csaknem egyórás munkával két kutyát kimentettek - tette hozzá.
   
A Csengery utcai épület a robbanás következtében teljesen összeomlott, szinte csak építési törmelék maradt az udvarnak azon a részén, ahol a mintegy 60-80 négyzetméter alapterületű lakóépület állt. A robbanástól a néhány méterre lévő szomszédos épületek ablakai közül több is betört vagy kivágódott, megrepedtek a falak és lehullott a födém vakolata.


Forrás: MTI




 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!