Megállni tilos! - táblaerdő a Tomori Pál utcában

Olvasónk, Handrik László parkolási panasszal kereste fel a minap a Zalai Hírlap szerkesztőségét. Úgy találja: a Tomori Pál utcában túl sok a „Megállni tilos!” tábla, és ráadásul ezek elhelyezése sem egyértelmű.

zaol.hu

A Zala Megyei Kórház hátsó bejáratával szemben, a Zárda és a Mátyás király utcát összekötő Tomori Pál utcában parkolt a kávási Handrik László egy „Megállni tilos” tábla előtt, ismeretei szerint szabályosan. Ám a rend őreinek véleménye nem egyezett az övével.

Utánanézett, és úgy véli, a KRESZ neki ad igazat, mindenesetre szeretné felhívni autós társai figyelmét is, ne kerüljenek hasonló helyzetbe. Az adott utca mindkét végén van egy-egy, a menetirány szerinti jobb oldalon elhelyezett „Megállni tilos!” tábla. Ugyanakkor, ha a kórház felől nézzük, a menetirány szerinti bal oldalon, az utcára merőlegesen is elhelyeztek egyet, alatta kiegészítő táblával – ezt a tábla síkjára merőlegesen kellene elhelyezni –, melyen nyíl mutatja, hogy a tábla tiltása a bal oldali útszakaszra vonatkozik. Ezen oldal közepén pedig még egy „Megállni tilos!” tábla van, ám a hatályát jelző kiegészítő tábla nélkül.

Olvasónk a kórház felől érkezett, megfordult, és a középen elhelyezett tábla előtt állt meg. Azt nem nézte, hogy az utca elején is ott a figyelmeztetés, mondván, a KRESZ nem írja elő, hogy az autós járja végig az utcát táblákat keresve. Szerinte az utca bejáratainál elhelyezett egy-egy tábla elég lenne, ráadásul sokkal egyértelműbb, kiegészítve egy-egy „Megfordulni tilos!” táblával. Így annak, aki behajt, mindenképpen el kellene autózni az utca végére, és így látná a másik sávra vonatkozó táblát is.

Megkerestük a problémával a polgármesteri hivatal útépítési és közlekedési csoportjának közlekedésszervezési szakreferensét, Kramarics Gézát. A szakember elöljáróban leszögezte: az, hogy valaki nem nézte meg az út elején elhelyezett táblát, nem mentesíti őt a szabály betartása alól. A plusz táblákat nem véletlenül helyezték el – a KRESZ előírásainak megfelelően –, éppen nyomatékosítás végett kerültek ki, lévén a jelzéseket sokan figyelmen kívül hagyják.

Handrik László a büntetés módjában is talált furcsaságot, lévén – noha az autóban ült, amikor a rendőrök érkeztek – nem a helyszíni ellenőrzés alapján bírságolták meg, hanem fotó készült az autóról és az objektív felelősség alapján kell majd felelnie. Ezt azonnal szóvá is tette, ám ez az ügymeneten nem változtatott: a helyszíni helyett közigazgatási bírságot kell majd fizetnie. Aztán hogy ezzel jobban vagy rosszabbul járt, majd kiderül... 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!