Zalai Csillag születik? - Az RTL Klub műsorában megyénk tehetségei is felvonulnak

Zalaegerszeg - Zalai versenyzők is szerepelnek a szombaton induló Csillag születik című műsorsorozat első televíziós adásában.

zaol.hu

Az RTL Klub ismét útnak indította Csillag születik című tehetségkutató műsorát, melynek zalai szereplői is vannak. Az első  szombaton látható  adás a budapesti Thália Színházban lezajlott válogató izgalmait eleveníti fel, és aki a televízió képernyője elé ül, az rögtön két zalai produkcióval is találkozhat.

Ezen a szombaton az öttagú  Lipusz András, Tuboly József, Tuboly Tamás, Tóth Jenő, illetve  Kulcsár Bálint alkotta  Kutyakölykök nevű zalaegerszegi néptánccsoportnak is szoríthatunk, valamint láthatóak lesznek a műsorban a nagykanizsai gólyalábasok is.

A zsűri ítélete alapján egyébként összesen harminc produkció jut majd tovább az elődöntőbe, előadóik október 31-től élőben is megmutatják tehetségüket.

Ezek is érdekelhetik