Nyolcszáz milliós támogatást nyert tizennyolc zalai cég

Csaknem 800 millió forintot fordítanak zalai vállalkozások telephelyeinek fejlesztésére, munkaerőinek megtartására és új munkahelyek teremtésére a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program pályázata nyomán.

MTI/AP

Baracskai József, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács zalai tagja pénteken sajtótájékoztatón Zalaegerszegen elmondta: a támogatással 1,8 milliárd forintot meghaladó értékű beruházást hajthatnak végre a nyertes zalai pályázók, mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások.
   
A támogatásban részesülő cégek a pályázati források révén együttesen 724 munkahely megtartását és további 88 új munkahely létesítését is vállalták - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében a 2007 és 2013 között 144 milliárd forintot használhat fel a régió. A pályázati lehetőségek között az egyik legfontosabbnak nevezte a regionális gazdaságfejlesztési támogatásokat.

A jelenlegi pályázatot áprilisban írták ki, a régióra mintegy 3 milliárd forint jutott, a közepes vállalkozások a teljes költség 40 százalékát, az ennél kisebbek pedig az 50 százalékát igényelhették. A nyertesek mintegy 6,7 milliárd forint értékű beruházást valósítanak meg a három megyében, az összesen 67 vállalkozás 2.233 munkahely megtartására és további 391 új munkahely létesítésére kapott támogatást.
   
A sajtótájékoztató helyszínéül szolgáló 3B Hungária Kft. telephelyén Nagy Zoltán, az ipari szállítószalagok és -eszközök tervezésével, fejlesztésével és gyártásával foglalkozó cég ügyvezetője elmondta: 265 millió forintos csarnokbővítő beruházásukhoz nyertek 100 millió forintos támogatást. A 70 százalékban exportra termelő cég a jelenleg foglalkoztatott 134 fős létszámot három új dolgozóval bővíti.

Ezek is érdekelhetik