A hegyeshalomi rettenet: Kurta Áron majdnem hazabiciklizett Bristolból

ZH - Huszonnégy nap alatt 2600 kilométer kerékpárral. Ezekkel a számokkal írható le röviden a zalaegerszegi Kurta Áron idén nyári nagy kalandja, melynek során az angliai Bristol városából (majdnem) hazakerekezett szülővárosába.

Varga Andor

A fiatalember négy évvel ezelőtt költözött ki Angliába, s azóta fontolgatta a lehetőséget: egyszer jó lenne kerékpárral megtenni a hazautat. És ezen a nyáron végre sikerült is valóra váltani az álmot.

 Eddig is csak az tartott vissza, hogy nem tudtam a munkahelyeimen annyi egybefüggő nyári szabadságra szert tenni, ami egy ilyen úthozkell  mesélte.  Ám idén sikerült, vettem hát egy viharvert, 20 fontos használt biciklit és némi internetes szervezés után nekivágtam.
A fizikai alapokkal nem lehetett gond, Áron rendszeresen fut ugyanis, néha egészen hosszú távokat. Ami miatt aggódott kicsit, az a szálláskérdés volt, ám ezt is nagyon simán sikerült megoldania.


Kurta Áron


 Vannak honlapok, kifejezetten a hozzám hasonló magányos és nem épp tehetős utazók kedvéért  mesélte.  Az egyiken olyan turisták regisztrálnak, akik maguk is így, baráti alapon járják a világot, s amikor otthon vannak, szívesen megosztják a lakásukat, szobájukat hasonszőrű kirándulókkal. Az éjszakai pihenésről így lehet a legolcsóbban és a legegyszerűbben gondoskodni. A felkeresett címeken pedig egyszer sem ért csalódás az út során.
Áron Angliából Hollandiába kompon kelt át, majd Németország, Ausztria, Szlovákia voltak a további, általa érintett országok. Rengeteg szépséget látot menet közben, ódon belvárosok, vadregényes erdők, kanyargó hegyi utak, ezüstös folyók szerepelnek elbeszéléseiben, és gyakran csapódott baráti kerekes közösségekhez is. Ám élményei közt első helyen a holland bicikliút-hálózatot említi.

 Elképesztő, még az angliai viszonyokhoz képest is klasszissal jobb  lelkendezett.  Behálózza az egész országot, kényelmes, biztonságos, és minden elképzelhető infrastruktúrával ellátott. Ott mindenki biciklizik, a legfiatalabbaktól a legidősebbekig. Az utak kiválóan ki is vannak táblázva, ebből a szempontból jobbak például a német hálózatnál, ott ugyanis olyan kicsire szabták az útjelzőket, hogy átlagos tempó mellett problémát okoz a tájékozódás, s a kereszteződésekben a legjobb meg is állni, ha az ember nem akar eltévedni.
Áron repülővel tér majd vissza Angliába, az itthon töltött időben belecsúszott ugyanis az őszbe, de eltökélt abban a tekintetben, hogy megismétli a kalandot.
 Akkor talán sikerül majd végig teljesítenem a távot  monta reménykedve.  Most ugyanis, amikor Hegyeshalomnál átléptem a határt, visszarettentettek a hazai viszonyok, az autók közötti lavírozás, a rengeteg kátyú  és elgyengülve vonatra szálltam... De legközelebb már nem fogok!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!