Potyog a gesztenye, mégsem kap a hal

ZH - Kis túlzással, a horgászok nyár végén visszakapták a Balatont a fürdőzőktől, a tavon kezdődik a horgász szezon.

zaol.hu

- Ha nekiáll potyogni a gesztenye, a Balatonon akkor indul a kapás. Valóban, volt egy ilyen mondás. Na, ez negyven éve lehet, hogy igaz volt, ma egyáltalán nem - jelentette ki az őszi horgász szezon kezdete kapcsán Fodor László. 

A horgásszal Keszthelyen a mólón találkoztunk, ahol társával, Gulyás Lajossal együtt kémlelték a vizet, árgus szemekkel figyelve: vajon akad-e valami horogra? Nos, az idő szeles volt, a víz hullámzott, de szerintük nem ez az oka annak, hogy a kapás manapság elmarad.

- Kevés a hal a Balatonban, egy-két keszeg akad néha, de nincs meg a napi sütnivaló, még a beetetett helyen sem - így Fodor László, aki negyven-ötven éve hódol hobbijának, s akinél ritka a nap, hogy ne tenné próbára szerencséjét. 

- Tudja, ahol kevés a hal, ott nincs horgász sem, hiszen híre megy a sikertelenségnek. Nézzen körül a parton, néhány éve még tolongtak itt a pecások. Bízunk benne, hogy ősszel telepítenek pontyot, s akkor lesz mit fogni.



Fodor László és Gulyás Lajos a keszthelyi mólón. Azt mondják, kevés hal kerül horogra

Balázs István, a Keszthelyi Horgász Egyesület vezetője meglehetősen pesszimista. Azt mondja, szerinte két dolog lenne fontos a Balatoni horgászattal kapcsolatosan. Először is, hogy több halat telepítsenek, másrészt pedig jobban őrizzék az állományt a rapsicoktól.

- Úgy érzem, a Balatonnak nincs gazdája - tette hozzá. - Valóban, a telepítés lenne a leglényegesebb, s ezzel együtt persze az, hogy utána csak a tájidegen halakat halásszák, például a busát. Mindezt jeleztük már a Balatoni Halászati Zrt. felé, érdemi változás nem történt.

Balázs István úgy véli, annak, hogy szerintük kevés a hal a tóban, az orvhalászat is oka lehet. - Igen, őrizni is kellene a halat, mert rapsicok mindig voltak, s bizony lesznek is a Balatonon, ez nem kérdés.

Megerősítette ezt Hetényi Tamás, a Balatoni Vízirendészeti Kapitányság keszthelyi őrsének parancsnoka is, hangsúlyozva: az eddiginél is nagyobb hangsúlyt fordítanak az orvhalászok felkutatására, kézre kerítésére.

- Nyár elején volt egy nagyobb fogásunk. Fenékpusztánál a halőr segítségével két embert sikerült elkapni, akiknél kétszáz méteres hálót, s 100 ezer forint értékű halat találtunk. Ráadásul a csónakjuk is lopott volt. Amúgy hálót gyakran találunk, ez bizonyítja az orvhalászok létét, ténykedését. Nem könnyű tetten érni őket, de most ősszel nagy erőket vetünk be ellenük.

Ősszel és tavasszal a horgászokat is naponta ellenőrzik, azért is, mert ezekben az időszakokban sokan hódolnak szenvedélyüknek.
- Az ősz vége és a tél eleje ráadásul az az időszak, amikor sokan „mennek” fogasra, fontos, hogy ez is ellenőrzött, szabályos módon menjen. Amúgy nyáron 30-40 eljárást indítottunk horgászokkal szemben, a leggyakoribb probléma az volt, hogy több bottal pecáztak, illetve néhányuknak nem volt engedélye. Szerencsére a tapasztalatunk az, hogy az elmúlt tíz évben folyamatosan csökkent a problémák száma.

A horgászszezonnal és a halállomány helyzetével kapcsolatos kérdéseinkkel megkerestük a Balatoni Halászati Zrt-t is.

- A Balaton halmennyisége megfelelő, a horgászok panaszának azonban sok összetevője van - mondta elöljáróban Szakál Tamás horgászturisztikai menedzser. 

- A tó vize egyre tisztább, ez a fürdőzők számára jó hír, ám egyben azt is jelenti, hogy ezáltal a halak tápláléka csökken. Ahol etetnek, ott biztosan jó a fogás. Tudom, hogy Szigliget környékén például nagyon sok a ponty, elégedettek a horgászok. A fogas pedig manapság nem nyílt vízen, hanem a part mentén, a nádasokban akad horogra. Jelentős az illegális tevékenység is, ami rontja a halállomány helyzetét. A horgászoktól azt kérjük, hogy pontosan vezessék a fogási naplót, hogy információkkal szolgáljanak számunkra.

Kérdésünkre válaszolva Szakál Tamás elmondta: a korábbi években 250 tonna pontyot telepítettek a Balatonba, jelenleg a kötelező éves mennyiség 350 tonna. Ez ősszel kerül a tóba, ötvenezer első nyaras fogassal és tízezer compóval együtt.

Vízipolgárőrök az orvhalászok ellen

Tevékenyen kiveszik részüket a Balaton halállományának őrzéséből Balatoni Vízipolgárőr Szövetség tagjai. Vezetőjük, Bozsóky Ferenc úgy látja, az orvhalászok pénzben ki sem fejezhető kárt okoznak ténykedésükkel.

- A hálójukba egy alkalommal 60-70 mázsa hal is kerülhet, ha ehhez hozzátesszük, hogy a Balaton nagyságát, talán érzékelhető: megbecsülni sem lehet az illegálisan kifogott hal mennyiségét. 

Nem egyszer találtunk és szedtünk fel már ezer és ötszáz méteres hálót is. Sajnos a tettenérés nem könnyű feladat, de a nap minden szakában „nyomon leszünk”. Szerencsére nemrég kaptunk egy  gyors és csendes, elektromos hajtású hajót, s az ígéretek szerint  hamarosan még újabb kettőt is átvehetünk, használhatunk majd.

A vízipolgárőrök egyébként kiképezték is magukat a tennivalók terén, hetvenen közülük elvégezték a halőri tanfolyamot.

- Ez azt jelenti, hogy az eddigi 18-20 halőr munkáját a hetven kolléga is segíti majd. S el kell mondanom azt is, hogy együttműködési megállapodást kötöttünk a térség horgász egyesületeivel, valamint a Balatoni Halászati Zrt-vel is. Szeretnénk, s úgy érzem, tudunk is javítani a jelenlegi helyzeten - tette hozzá a szövetség elnöke.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!