Teltház a szállásokon - Hajléktalanokért a nap 24 órájában

Zalaegerszeg - Nyáron szokatlan módon, közel teltházzal működnek a nyugat-dunántúli régió hajléktalanokat befogadó szállásai.

MTI

Erről Kardos T. Ádám, a Vöröskereszt utcai szociális koordinátora számolt be. Az adatokat naponta frissítik, mert a Vöröskereszt zalaegerszegi szolgálata működteti 2007 novembere óta a regionális diszpécserszolgálatot.
- Az első ilyen egység a fővárosban jött létre, majd a tapasztalatok alapján szervezték meg az ország hat régiójában is - mondta el Kardos T. Ádám.  
 
A három főállású munkatárs és két kisegítő kolléga napi 24 órán át fogadja a hajléktalan emberekkel kapcsolatos bejelentéseket. A nem egyszer életmentő segítséget nyújtó, szakszemélyzettel működő úgynevezett krízisautó irányításán kívül koordinálják az utcai szolgálatok működését, számon tartják a férőhelyeket, irányítják a rászorulók elhelyezését, szervezik az adományok begyűjtését és elosztását.
Emellett működtetik a www.hajlektalan.info internetes oldalt és szintén a világhálón olvasható a hajléktalanokat ellátó magyarországi intézményekről szóló kiadványuk is.
 
Az elmúlt közel két év tapasztalatai, eredményei alapján minap a minisztériumtól újabb öt esztendőre kaptak megbízást a zalaegerszegiek a régiós diszpécserszolgálat működtetésére. Ennek anyagi terheit pályázati pénzekből tervezik finanszírozni; jellemző, hogy a tavaly kapott 6,5 millió forintos támogatás 90 százaléka ment el bérre. 
 
- Elsősorban krízishelyzetbe került embereket karolunk fel, ezért kapcsolatban állunk az egészségügyi és családsegítő szolgálatokkal, a rendőrséggel és polgárőrséggel is, hogy egyetlen településen se maradjon senki ellátás nélkül  sorolta.
 
Idén a három nyugat-dunántúli megyéből eddig már száz bejelentést kaptak közterületen élő hajléktalanokról. A régiós adatok szerint pedig az elmúlt télen a ruhaneművel, hálózsákkal, gyógyszerekkel, ennivalóval is felszerelt krízisautókat közel száz alkalommal kellett útba indítani.
Jelenleg a három megyében a hajléktalanok számára 650 férőhelyet tartanak fenn - ebből mintegy 250 a zalai. 
   
- A gazdasági válság még nem érzékelteti hatását nálunk, de a korábbi évekhez képest idén nyáron többen kértek szállást. A térítés nélkül igénybe vehető éjjeli menedékhelyek közül például a szombathelyin 170 százalékos a telítettség. Mivel a fizetős átmeneti szállások kihasználtsága is 80 százaléknál magasabb, ez előre vetíti, hogy a hideg beköszöntével elhelyezési gondokkal kell szembenéznünk - fogalmazta meg Kardos T. Ádám.  


Fotók: illusztráció - ZH archív

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!