Összehangolt lopás - Néhány "rablósegéd" maradt együtt érezni, aztán mikor rendőrt emlegetett leléptek

Szombathely - Másfélmillió forint értékben loptak el arany nyakékeket és karláncokat egy ékszerboltból a szomszédos megyében. Mindezt fényes nappal, egy összehangolt trükkös akcióval.

zaol.hu

A Fő téren lévő boltból kedden délután vitték el az ékszereket egy valószínűsíthetően összehangolt akcióban. A feltételezések szerint az az öt ember dolgozott össze, akik látszólag külön-külön tértek be a boltba nézelődni.

Az üzletből a kirakatot egy elhúzható ablakon át lehet megközelíteni, ezt a három személy meg is tette: öt darab arany nyakéket és négy darab arany karláncot emeltek el, összesen másfélmillió forint értékben. Az üzletből ezután sietve távoztak, majd az eladónak feltűnt az eset és értesítette a tulajónost – írja a Vas Népe.

A medálokat nézegető két személy ott maradt a boltban "segíteni és együtt érezni" az eladóval. A tulajdonos értesítette a rendőrséget, s megkérte a két személyt, hogy maradjanak ott az üzletben, mint szemtanúk, ám ők szabadkoztak, majd futásnak eredtek. A tulajdonos utánunk eredt, ám néhány utcával arrébb nyomukat vesztette. Az ékszerbolt tulajdonosa úgy véli, ők is a lopási akció részesei voltak.

A bolt biztonsági kameráján több személy is látható, aki a kérdéses időben az üzletben tartózkodott. Szerepüket a hatóság vizsgálj, a tulajdonos pedig jutalmat ajánlott fel annak, aki érdemi információval tud szolgálni –írja a Vas Népe, mely a biztonsági kamera felvételét is közzétette. Nézze meg – klikk ide!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!