Munkásszállóként hasznosul az egykori leánykollégium épülete?

Zalaegerszeg - Hiába hirdette, eddig nem tudta eladni az önkormányzat az egykori Kaffka-kollégium épületét. Lehet, hogy mégsem marad üres a ház, két céggel tárgyalnak a bérbeadásáról.

Szabó Judit

Az önkormányzat először 2007-ben kínálta eladásra a Mártírok úti ingatlant nettó 204,5 millió forintért, de nem kelt el a több mint háromezer négyzetméteres egykori leánykollégium. Tavaly nyáron már csökkentett áron, bruttó 184 millió forintért hirdették meg, de így sem találtak rá vevőt. Hasznosítása pedig sürgős lenne, mert a helyileg védett  épület állaga folyamatosan romlik, s a városnak  pénzbe kerül az őrzése, amellyel a LÉSZ Kft.-t bízták meg.


Helyileg védett  az egykori Kaffka-kollégium épülete

Noha  egyelőre nem sikerült  túladni az épületen, lehet, hogy átmenetileg bérbe tudják adni a Magyar Posta Zrt.-nek, valamint a Flextronics Kft.-nek

A posta azért  keres új helyet, mert a  belvárosi székházát ősztől felújítják. A beruházás  maximum egy évig tart, s  felmerült, hogy a befejezéséig   bérbe vennének  körülbelül 300 négyzetmétert   a kollégium belső udvarán található, egykor étteremként használt épületből. A Magyar Posta Zrt. más helyszíneket is vizsgál, döntés a következő hetekben várható.

A főépület iránt a Flextronics International Kft. érdeklődik, mert alkalmasnak találja  munkásszállónak. A multinacionális cég képviselői úgy tájékoztatták  az önkormányzatot, hogy rövid távon ötven dolgozó elhelyezésére lenne szükség, középtávon pedig akár száz embernek is szállást kellene biztosítaniuk. A Flextronics is tájékozódik még  más lehetőségekről, a közgyűlés mindenesetre a legutóbbi ülésén  felhatalmazta dr. Gyimesi Endre polgármestert, hogy tárgyalásokat folytason az ingatlan hasznosításáról, s ha azok eredményre vezetnek, megkösse a szerződéseket. A bérleti díjat a közgyűlés döntése alapján piaci alapon kell meghatározni, figyelembe véve az önkormányzat vagyonrendeletében foglaltakat.



  





















Az egykori kolllégium állaga folyamatosan romlik, mert már több mint két éve üresen áll

ZH fotók: Ohr Tibor

BÉRHÁZ, MAJD ÁVH-KÖZPONT VOLT
A Mártírok útja 5-7. alatti épületet  az 1920-as években emelték, és bérházként, valamint az építtető cég vállalatközpontjaként  működött, olvasható  Németh József Egerszegi örökség című könyvében. 1948 után a politikai rendőrség székháza lett, pincéiben börtönt alakítottak ki. Az ÁVH megszűnését követően  a megyei rendőrfőkapitányság székházának adott otthont, majd a Balatoni úti új székház elkészülte után, 2007 nyaráig  leánykollégium volt. Azóta kihasználatlanul áll.


A Kaffka-kollégium történetét a Zalai Hírlap online felületén is figyelemmel kísértük - kattintson az alábbi címekre:

2008. július 8. 
A volt leánykollégium újra az eladólistán
A zalaegerszegi önkormányzat újra megpróbálja eladni a Mártírok útja 5. szám alatti ingatlanát, az egykor lányoknak otthont adó volt Kaffka Margit Kollégium épületét. Az eladási ár az első próbálkozáskor meghatározottnál tíz százalékkal alacsonyabb.


2007. október 25.
Vevőt keresnek
Az önkormányzat pályáztatással, 245 millió forintos induló áron kívánja értékesíteni a Kaffka Margit Tagkollégium immár üres épületét, melynek őrzése illetve a karbantartása negyedmillióba kerül havonta a városnak.


2007. október 19.
Zenélt versek követei
Megzenésített versekkel hirdeti a költészet szépségét hosszú évek óta az Énekmondó Együttes, amely idén is megrendezte az Énekmondó Fesztivált. Szerdán a Kaffka-kollégiumban adtak műsort.


2007. október 16.
Tükör, az még elkelne néhány
Szeptemberben már nem a Mártírok útjai Kaffka-kollégiumba járnak a lányok, hanem a Landorhegyre, a volt Munkácsyba.


2007. augusztus 30.
Egyezségre jutottak, nem kell visszalépniük
A rendkívüli ülésen egyébként módosította a közgyűlés a Városi Középiskolai Kollégium alapító okiratát. Ennek értelmében a Kaffka Margitról elnevezett leánykollégium átköltözik a Munkácsy Mihály Tagkollégium Puskás Tivadar utcai épületébe. 


2007. május 22.
Mi is a tiszta és mi nem? 
A megyeszékhelyi Kaffka Margit Leánykollégiumban egy levél nyomán jártunk


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!