Küzdelem, izgalom és kitartás - Csocsóbajnokság a megyeszékhelyen

Zalaegerszeg - A csocsózás kitartást, figyelmet kíván, s a küzdelem is meglehetősen izgalmas. Ennek lehettünk tanúi szombaton a Dunántúli Amatőr Csocsó Bajnokság záró rendezvényén.

Sinkovics Eta

Messziről hallatszottak a bábuk mozgatását kísérő hangok a kertvárosi épületben. A Lakótelepi Sport Klub és a ZEG-ZUG Ifjúsági Információs Iroda szervezésében rendezték meg a bajnokságot, melynek ötödik, s  egyben záró meccsét játszották szombaton. 

Mag Dávid 5-6 éve kezdett csocsózni, s játékosként, rendezőként vett részt a mostani küzdelemben. Ebben az utolsó fordulóban egyébként már csak tíz csapat mérkőzött egymással. A sportágban a Magyarországi Csocsó Szövetség versenyszabályai érvényesek. 

- Minden nap bejárhatnak ide a kertvárosi  sportklubba a fiatalok, tudnak gyakorolni és készülni a versenyekre - tette hozzá Dávid. 


A képen elől Horváth Péter és Ruskó Vivien a bajnokságon 
Fotó: Katona Tibor

Nemcsak fiúkat vonz a csocsózás, hölgyeket is láttunk az asztalok mellett. Igaz, játékosként egyikük sem kívánt beszélni, s mivel a zalaegerszegi Ady-gimnázium diákja, Fittár Flóra ezúttal csak nézelődőként vett részt a versenyen, megosztotta a sporttal kapcsolatos tapasztalatait.
- Egy éve, hogy elkezdtem ide járni. A barátaim játszottak és én is megpróbáltam. Elsősorban hobbit jelent, alig néhány versenyen vettem eddig részt. Szerintem teljes odafigyelést, koncentrációt, gyors reakciót igényel a játék, s természetesen izgalommal is jár.  Napi félóra-óra gyakorlás szükséges  a versenyekre való felkészüléshez, és az is lényeges, hogy más-más ellenféllel játsszunk. Eléggé népszerű a csocsó a fiatalok körében - vélekedett Flóra. 

A nagykanizsai Nagy Attila  hét éve versenyszerűen űzi a sportot.
Korábban  kocsmasport-szerűen játszottam, aztán fokozatosan, sok-sok gyakorlás eredményeként később országos versenyeken is dobogós helyezéseket értem el az akkori párommal.  Amikor Pestre költöztem, ott is folytattam, de most, hogy ismét Kanizsán élek, a helyi színekben játszom. 
- Ezen a bajnokságon a jelenlegi párommal nem túl fényesen szerepeltünk - vázolta az esélyeiket.   
Hozzátette, Nagykanizsán törekednek arra, hogy mind több fiatalt bevonjanak a játékba, szerinte ez a sport régebben nagyobb népszerűségnek örvendett a városban.  


A szombaton véget ért döntő alapján a Dunántúli Amatőr Csocsó Bajnokság első helyezettje összetettben a Toplak Péter-Köves Gergely páros lett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!