Bajnai miniszterelnök- rendőröket és mentőt is megtámadtak a tüntetők (folymatosan frissülő hír)

Budapest - Hatalmas füttyel, dudálással, pfujolással fogadta a fővárosi Alkotmány utcában összegyűlt mintegy hét-nyolcezer ember kedden délután, hogy az Országgyűlés miniszterelnökké választotta Bajnai Gordont. Később a tüntetők és a rendőrök összecsaptak. A Sándor-palotánál is megjelentek a demonstrálók.

MTI/AP


19.11
Több rendőr is megsérült a keddi tüntetéseken, a rendbontók egy csoportja egy mentőautót is megtámadott a Báthory utcában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden kora este. A mentők összesen tíz embert szállítottak kórházba.
A rendőrség közleménye a sérült rendőrök számáról és sérüléseik fokáról egyelőre nem közölt részleteket. Csak annyit írtak, hogy az Országos Mentőszolgálat munkatársai gondoskodnak az ellátásukról. 
 Nem tudni részleteket még a Báthory utcában nem sokkal negyed hét előtt megtámadt mentőautóról és személyzetéről sem. 
 Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese, Valics Dezső az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az utcai megmozdulásokkal kapcsolatban tíz embert szállítottak kórházba. Egy ember súlyosan, kilencen könnyebben sérültek meg - tette hozzá. A sérülések jellegéről nem kívánt nyilatkozni, s azt sem közölte, hogy a sérültek között hány rendőr van.
 A tüntetéseken előállítottak száma a rendőrség közlése szerint 11-re nőtt.

18.53
Több rendőrt is kórházba kellett vinni, miután motorral hajtottak tüntetők a rendőrsorfalba - jelentette az MTI tudósítója kedden kora este. A beszámoló szerint a rendőrsorfal a fővárosi Alkotmány utca és a Vértanúk tere közötti Kozma Ferenc utcában állt fel, ebbe hajtottak bele motorkerékpárral. 
A könnygáztól is megsérültek rendőrök kedden.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egyelőre annyit közölt, hogy a nap folyamán több rendőr is megsérült.

18.34
Egy nőt átengedtek a Sándor-palotát lezáró kordonon, őt egy rendőr vezeti a Köztársasági Elnöki Hivatal épületéhez.
A rendőrség sorfallal gátolja meg a mintegy 500 tüntetőt abban, hogy az államfő hivatala elé jussanak - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói kedden kora este.
Beszámolójuk szerint a vonulók közül az első néhány száz tüntető már megérkezett, de folyamatosan érkeznek az emberek. A tüntetők azt skandálják, hogy "Vesszen a kormány!", "Elnök úr, jöjjön ki!", "Demokráciát!", új választásokat követelnek és a székely himnuszt éneklik.
 A Dísz térre körülbelül 20-25 gój motoros érkezett, a tömeg nagy ovációval fogadta őket.

18.29
Több előállítás van folyamatban - közölte a rendőrség kedden kora este, miután befejezettnek tekintette a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkán megtartott rendezvényt.
A Kossuth téren és az Alkotmány utca torkolatánál maradt tömeg megpróbálta áttörni a kordont, különféle tárgyakat dobáltak a rendőrök felé - tartalmazza a Budapesti Rendőr-főkapitányság interneten közzétett közleménye.A rendőrség közlése szerint mivel a rendezvény elveszítette békés jellegét, a rendőrség befejezettnek tekintette azt. Az "ellenséges tömeg" az Alkotmány utca, illetve a kisebb utcák felé hagyta el a torkolatot.


18.13
Elzárták a Sándor-palotához vezető útvonalakat a rendőrök, sorfallal gátolják meg a tüntetőket abban, hogy az államfő hivatala elé jussanak - jelentették a helyszínről az MTI tudósítói kedd délután. A tudósítók beszámolója szerint a vonulók közül az első néhány száz tüntető már megérkezett, de folyamatosan érkeznek az emberek.
A tüntetők azt skandálják, hogy "Vesszen a kormány!", új választásokat követelnek és a székely himnuszt éneklik. 



Elzárták a Sándor-palotához vezető útvonalakat a rendőrök
MTI fotó: Földi Imre

18.09
Összecsaptak a tüntetők és a rendőrök a fővárosi Alkotmány utcában kedden késő délután, a rendőrök több könnygázgránátot lőttek ki, a Magyar Gárda tagjai a Kálmán Imre utcán át menekültek el a helyszínről.
Az Alkotmány utcában 1.000-1.500-an maradtak a délutáni nagygyűlés után. Az utcában maradtak - köztük a Magyar Gárda mintegy 300 egyenruhás tagja, akik kendővel takarták el arcukat és további, símaszkos demonstráló - dobálták a rendőröket, a rendőrség erre több alkalommal könnygázgránátot lőtt ki rájuk. 
Sokan átszakították a kordont, bementek a Földművelés-és Vidékfejlesztési Minisztérium Kossuth téri épületének árkádjai alá, de a rendőrök innen is kiszorították őket. Néhány ember a földön fekszik - jelentették az MTI tudósítói.

17.45
Tömött sorokban, zuhogó esőben több ezren vonulnak a Sándor-palotához, hogy elérjék: Sólyom László köztársasági elnök írja ki az előre hozott választásokat - jelentették a Lánchídról az MTI tudósítói kedd délután.
A tudósítók beszámolója szerint a parlamentnél tüntető 6-8 ezres tömeg jelentős része elindult a Sándor-palotához. A vonulók a járdán haladnak az államfő hivatala elé.


17. 26
Elutasították az Országgyűlés feloszlásáról szóló javaslat tárgysorozatba vételét.
A képviselők 169 igen szavazattal, 199 ellenében - egy tartózkodással - utasították el az Országgyűlés feloszlásáról szóló a Fidesz-KDNP frakciószövetség által benyújtott javaslat tárgysorozatba vételét kedden az Országgyűlésben. A benyújtók nevében Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője azt kérte a képviselőktől, hogy nyissák meg a vitát a parlament feloszlatásáról és az új választás kiírásáról, vegyék tárgysorozatba a Fidesz-KDNP frakciószövetség országgyűlési határozati javaslatát

16.52
A Civil Összefogás Fórum nagygyűlésén résztvevők az Alkotmány utcában rádión követték a kormányfő-választást és az új miniszterelnök eskütételét. A tüntetők az eskütétel alatt is azt kiabálták: "hazaáruló". 
 A Vértanúk terén összegyűlt 500 ember kibontotta a kordon egy részét, a rendőrök próbálják visszaépíteni a kordont és könnygázt is bevetettek.



Az előrehozott választásokért tüntetők az Alkotmány utcában értesülnek arról, hogy megszavazta a bizalmatlansági indítványt és Bajnai Gordont miniszterelnökké választotta a parlament
MTI fotó: Szigetváry Zsolt

 Ahol a tüntetők megbontották a kordont, három rendőrsorfal is áll. A szónokok arra kérték az egybegyűlteket, hogy ne inzultálják a rendőröket, ne akarjanak bemenni a kordon mögé, mert a rendezvényt békésen kell megtartani. 
 A Vértanúk terén 500-100 ember gyűlt össze, és körülbelül 100-150 rohamrendőr várakozik a metró bejáratánál, valamint a Báthory utcánál. 
 A tüntetők az Alkotmány utcában korábban azt mondták, amennyiben miniszterelnökké választják Bajnai Gordont, minden nap demonstrációt tartanak, amíg ki nem írják az előre hozott választásokat. 
Kelemen András (Fidesz) országgyűlési képviselő a miniszterelnök-választás előtt a tüntetőknek a helyszínen azt mondta: ami az Országgyűlésben folyik, megerősítette a hitét, hogy az országgyűlési képviselők visszahívhatók legyenek, mert - mint mondta - méltatlan az országhoz, ami az Országgyűlésben történik.


16.27
Megszavazta a bizalmatlansági indítványt, és Bajnai Gordont miniszterelnökké választotta a parlament. A döntést 204 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 8 tartózkodással hozták meg. A bizalmatlansági indítvány elfogadása után Bajnai Gordon letette a miniszterelnöki esküt, és aláírta az erről szóló okmányt.
A szavazás után Gyurcsány Ferenc hátraült a képviselők közé.





Bajnai Gordon miniszterelnök leteszi esküjét az Országgyűlés plenáris ülésén az Országházban
MTI fotó: Koszticsák Szilárd


Ide kattintva az  „Ez történt Gyurcsány bejelentése óta” című dossziéban nyomon követheti, az elmúlt időszak történéseit, Fórumunk „Ezt írják meg" topikjában pedig bekapcsolódhat az ország helyzetét boncolgató beszélgetésbe. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!