A tűzhaláltól mentette meg az asszonyt a körzeti megbízott

ZH - Sand községben teljesített szolgálatot április 18-án Sass Tihamér rendőr zászlós, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság körzeti megbízottja. Hajnali fél egykor sűrű füstöt és piros fényeket észlelt a Kürt utca felől, ezért rögtön odahajtott, ahol azt látta, hogy az egyik lakóház hátsó része, valamint annak melléképülete tűzben áll.

zaol.hu

A körzeti megbízott azonnal értesítette a tűzoltóságot, valamint kollégáit és a kapun átmászva az égő házhoz sietett.

Kopogtatására egy láthatóan sokkos állapotú asszony nyitott ajtót, aki nem akarta elhagyni az épületet, ezért ki kellett vezetni. A három gépkocsival helyszínre érkező tűzoltóknak sikerült eloltaniuk a tüzet, melynek helyszínén idegenkezűségre utaló nyomot nem találták. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják.

Sass Tihamér rendőr zászlós segítsége nélkül könnyen tragédia történhetett volna, hiszen az ötvenegy éves asszony egyedül tartózkodott a házban és sokkos állapota miatt nem ismerhette fel a veszélyhelyzetet.


Szerkesztőségünket Salamon Róbert rendőr alezredes, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese tájékoztatta. 

További zalai bűnügyek, balesetek ITT! 



CÍMLAPON! 
(kattintson a címre)
A pláza WC-jében lopták el a táskáját! De hogyan? 
Zalaegerszeg - Viccesnek szánt film kéretlen szereplőjének, vagy épp kandi kamera kipécézett balekjának érezhették magukat azok, akiket az elmúlt hetekben megloptak. Mégpedig az illemhelyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!