Európai parlamenti választás június 7-én

MTI - A várakozásoknak megfelelően június 7-ére, vasárnapra írta ki a magyarországi európai parlamenti választást Sólyom László köztársasági elnök.

zaol.hu

Sólyom László szinte az utolsó pillanatra hagyta a bejelentést, hiszen a jogszabály szerint az államfőnek a választást megelőző 72. napig - március 27-éig - kellett kiírnia annak időpontját.   Az államfő csütörtöki bejelentésével megkezdődött a hivatalos kampányidőszak. 

Magyarország 22 képviselőt küldhet az európai uniós testületbe. A parlamenti pártok közül a legtöbb jelöltet, 66-ot az MSZP indít, a Fidesz-KDNP-nek és az SZDSZ-nek 22-22 jelöltje van, az MDF parlamenti listáján 10 politikus szerepel. 

Az MSZP EP-listáját Göncz Kinga külügyminiszter vezeti, őt Herczog Edit, Gurmai Zita, Tabajdi Csaba, Hegyi Gyula, Fazakas Szabolcs, Cserey Gyula, Kökény Mihály, Harangozó Gábor és Dobolyi Alexandra követi.

A Fidesz-KDNP-nek 22 jelöltje van, a közös listát Schmitt Pál - aki jelenleg is EP-képviselő - vezeti, mögötte Szájer József, Gál Kinga, Áder János, Surján László, Deutsch Tamás, Járóka Lívia, Schöpflin György, Gyürk András, Őry Csaba, Glattfelder Béla, Kósa Ádám, Hankiss Ágnes, Győri Enikő, Bagó Zoltán, Hölvényi György, Szemerkényi Réka, Ékes József, Fridvalszky Gáspár, Hammerstein Judit, Gulyás Gergely és Tóth Edina szerepel.

Az SZDSZ 22 jelöltből álló listájának élén a jelenleg is EP-képviselő Szent-Iványi István áll, a további helyekre Béki Gabriella parlamenti képviselőt, Demszky Gábor budapesti főpolgármestert, Mohácsi Viktória EP-képviselőt és Konrád György írót jelölték.

Az MDF európai parlamenti listáját Bokros Lajos vezeti, őt kilencen követik: Habsburg György, Kerék-Bárczy Szabolcs, Joó Szabolcs, Dávid Ibolya, Járai Zoltán, Pusztai Erzsébet, Nagy Tamás, Farkas Péter és Kemény Attila.

Az a párt vagy pártszövetség állíthat listát, amely legalább húszezer hitelesített ajánlószelvényt gyűjt össze. Magyarország egyetlen választókerületnek számít, így csak országos pártlistákra lehet szavazni. Csak az a pártlista szerezhet magyar európai parlamenti mandátumot, amelyik elérte az összes érvényesen leadott szavazat öt százalékát.

A Brüsszelben és Strasbourgban ülésező testületbe Magyarország 22 képviselőt küldhet, a jelenlegi 24 helyett.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!