Egész nap fergeteges rock and roll-t jártak (frissítve képgalériával)

<b>Zalalövő </b> - Tánc és sport egyben, de látványnak sem utolsó az akrobatikus rock and roll. Szombaton egész nap ebben lehetett része azoknak, akik ellátogattak a Salla Művelődési Központba a III. Salla Kupára.

Hajdu Péter

A szombathelyi Galaxy Akrobatikus Rock and Roll Klub harmadik alkalommal rendezte meg régiós táncversenyét, amelyre Mosonmagyaróvártól Zalalövőig 150 fiatal táncos jelentkezett. A többségében gyermek, serdülő és junior korcsoportos táncos jó hangulatú, fergeteges versenyt produkált. 



Mint Molnár Nóra, a táncklub vezetője, és több fiatal versenyző edzője elmondta, a rendezvény lényege az utánpótlás nevelés, célja, hogy a táncosok hozzászokjanak a fellépésekhez, illetve kedvet csináljon a további tánctanuláshoz, hogy a legjobbak majd országos rendezvényen is fellépő táncosok lehessenek.  



Mindezek mellett természetesen a műfaj népszerűsítése is fontos, ami Zalalövőn már eredményeket hozott a klubnak, hiszen a kisvárosban harminc fiatal jár rock and roll edzésekre. 



























A képekre kattintva megnézheti  a fergeteges napról készített képgalériánkat!
Fotók: Pezzetta Umberto

A Salla Kupa a művelődési ház Volt egyszer egy 68 című rendezvénysorozatának a része volt, melynek következő, márciusi és áprilisi programjai között moderntánc bemutató, prózamondó verseny és színjátszó találkozó is lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!