Címke nélkül kiváló

Keszthely - Új elnököt választott a napokban a Magyar Tudományos Akadémia. A megyében tevékenykedő akadémikusokat arról kérdeztük, hogyan értékelik a tisztújítást.

Kassai Zsigmond

Zala megyében két akadémikus dolgozik, mindketten a Pannon Egyetem keszthelyi Georgikon Karának növényvédelmi intézetében. Sáringer Gyula professzor kísérleti rovarökológus, Horváth József professzor pedig növényvírusok kutatásával foglalkozik.

Sáringer Gyula szerint Pálinkás József a korábbi elnökök méltó utóda lesz. Hasonlóképpen látja Horváth József is.

- Hangsúlyozni kell, hogy az idei közgyűlésre olyan időben került sor, amikor a magyar társadalom erkölcsi és gazdasági szempontból is lesújtó állapotban van. Ebben a helyzetben egy olyan intézménynek, mint az MTA, kiemelkedő feladatai vannak.A változásoknak egy új világ felépítését kell figyelembe venni és szolgálni, és ide tartozik a kutatás és fejlesztés versenyképességének biztosítása, az értékőrző szerep vállalása is - vélekedett Horváth József professzor. Szerinte Pálinkás József egyértelmű támogatása inkább szakmai kiválóságának szól, semmint a kevesek által negatívan hangoztatott politikai-világnézeti meggyőződésének.

- Nagyon sajnálom, hogy Magyarországon még mindig nem tudunk megszabadulni a politikai címkézéstől, jó lenne már egyszer elérni, hogy az embereket ne világnézeti elkötelezettségük alapján ítéljék meg - mondta a professzor.

Sáringer Gyula az új elnök múlhatatlan érdemének tekinti a Nemzeti Kutatási Fejlesztési Program elindítását, és azt is, hogy részt vett a 2004-es akadémiai törvény kidolgozásában, megszövegezésében.

Közismert, hogy a Magyar Tudományos Akadémiát gyakran éri az a vád, hogy a szélesebb társadalom irányában zárt és becsontosodott intézmény.

- Ez egy nagy mese - kommentálta ezt a felvetést Sáringer professzor -, hiszen a Mindentudás Egyeteme, amely hosszú idő óta az egyik legnépszerűbb tudományos ismeretterjesztő program volt, éppen ennek az ellenkezőjét példázza. Igaz, hogy az akadémia tagságának átlagéletkora 67 év, ezért született az a döntés, hogy a tagok közé csak 60 év alattiakat lehet felvenni. A legfiatalabb tagunk egyébként egy 38 éves neurobiológus - tette hozzá.

- A vád, ami az MTA-t illeti, alaptalan - igyekezett hangsúlyozni Horváth professzor is, aki szintén a Mindentudás Egyetemét hozta fel érvként a tudós testület társadalmi elkötelezettsége mellett, de megemlítette a magyar tudomány ünnepét is.

- Az akadémiai tagság elnyerése nem korhoz, hanem nemzetközi mércével mérhető tudományos teljesítményhez kötött. Tudom, nem mindig volt ez így, de az MTA újkori történetében ez alapelv. Nem mindenki válhat már krisztusi korban nagy tekintélyű tudóssá, igaz, erre is van példa. A tudomány rohamos fejlődése azonban a fiataloknak kedvez, az MTA a fiatal tudósok taggá válását az érdemek alapján támogatja - mondta Horváth József.

Sáringer Gyula abban is bízik, hogy tudományterülete, az ökológia nagyobb támogatásra számíthat a jövőben, hiszen Pálinkás József korábban is kiemelt figyelmet szentelt az ökológiai kutatásoknak. Megcsontosodott intézménynek tartják.