Bulvár

2013.12.31. 10:25

Coming out: vállaljuk fel, aztán tagadjuk

Nem könnyű nézőt a moziba csábítani, ha szerelmi történetről van szó, de ha megfűszerezzük egy meleg párral, már talán többen felkapják a fejüket. Sajnos az előzetesben szinte mindent lelepleztek a film sztorijából.

Kaszás-Szaknyéri Szilvia

A főszereplő az a sokoldalú Csányi Sándor, aki a Coming out-ban sem hazudtolja meg atekintetben, hogy hazánk legnépszerűbb férfi színésze.

A kissé nehezen beinduló történet egy meleg pár hétköznapjait mutatja be. Erik a népszerű rádiós műsor vezető, nyíltan vállalja másságát, mely miatt szinte nap mint nap érik atrocitások: tojászápor, az utcán a kemény legények minden alkalommal meg akarják verni, egyikük még a műsorába is rendre betelefonál. Erik a külsőségekben tűnik fel másságával, túl precíz, pedáns, emellett számomra végig férfi tud maradni. Vele szemben megismerjük Balázst (Karalyos Gábor), aki érzékenyebb figura, ő csak a négy fal között és a közvetlen környezetében, meleg barátai előtt vállalja fel másságát. Az irodista munkahelyén le is tagadja, hogy férfival él. Megismerjük a szomszédot, Pecsák urat (Mucsi Zoltán), aki ferde szemmel nézi fiúk életét, de egy véletlen miatt közelebb kerülnek egymáshoz. Amikor a férfi rosszul lesz lakásában, Erik talál rá és pár napig unokájára, Fannira (Nényei Klára) ők vigyáznak. Fanni az, aki sokszor helyre teszi, eligazítja a felnőtteket, a gyermeki őszinteségében mindig bízhatunk. A magyar kliséktől sem mentes a film, a szomszédról kiderül, hogy rendőr, aki a meleg felvonuláson biztosította a rendet, Erik anyukája természetesen operaénekes, csak egy művész gyereke lehet minden szempontból más... A történetben ez idáig valójában még egyáltalán nem lenne semmi különös, mikor is egyik reggel munkába menet Eriket elüti egy motoros. A kórházban kiderül, gázolója egyben orvosa is, aki a húszas évei közepén járó nagyon csinos rezidens, Linda (Tompos Kátya). A sztori itt kezd kicsit izgalmassá válni, ugyanis Erik enyhe agyrázkódása után azt veszi észre, hogy a női domborulatok jobban érdeklik, mint Balázs. Először próbálja letagadni, felháborítja, hogy a doktornő változtatta meg, de amikor egyre többet találkozik a kezelőorvosával, kezd számára is beigazolódni, mégis csak a nőkhöz vonzódik. Linda figurája nem az a tipikus nő, kissé fiús a karaktere: motorral közlekedik, az étteremben sört és hamburget rendel és határozottságával több szituációban előbb felhívja magára a figyelmet, mint Erik. Linda nem érti, miért nem történt még semmi a második randi után sem, magában keresi a hibát. A végén persze minden és mindenki a helyére kerül, Balázs új párt talál, Linda és Erik is összejönnek, és egy meleg házassággal fejeződik be a sztori. A film megpróbálja bemutatni a melegek életét, de néha erőltetett, életidegen helyzetekkel. Kiemelkedő és vicces figura Pecsák úr, ő az, aki igazán meg tud nevettetni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!