Sophie Marceau: Nem merték megszólítani

A 45 éves Sophie Marceau-ban legfeljebb saját maga találhat hibát, hiszen most sem néz ki idősebbnek harmincnál. „Lárifári. Csinos vagyok, de nem veszélyesen szívdöglesztő. Keményen dolgozom, de korán lefekszem mindennap, sokszor már a gyerekek előtt ágyban vagyok. Szörnyen egészségtelen dolgokat eszem, de rengeteget sportolok, mert egy kis súlyfeleslegtől is rosszul érzem magam. Már nem dohányzom, de a jó vörösbort szeretem. Végül is francia vagyok!” – mondta a német Süddeutsche Zeitungnak. A héten mutatták be nálunk legújabb vígjátékát A boldogság nem jár egyedül címmel, melyben egy háromgyermekes, kétszeresen elvált anyát alakít. Egymásba szeretnek egy látszólag javíthatatlan agglegény jazz-zenésszel, akit a marokkói származású francia komikus, Gad Elmaleh játszik.

„Tizenhárom éves korom óta állok a kamerák előtt” – ekkor forgatta a Házibuli című filmet, mely nálunk is óriási siker volt. „Enynyi idő után az ember már nem tudja eldönteni, hogy azért forgat, mert muszáj, vagy már a vérében van. Én úgy érzem, ez a lételemem.” Első filmje után gyökeresen megváltozott az élete. „Sophie Marceau egy márka volt, nem evilági személy. Sophie Maupu (ez az eredeti nevem) és közte óriási szakadék volt. Irigység és gyűlölet vett körül. Kellemetlen volt, hogy folyton megbámulnak, de senki sem beszélt velem, mert meg se mertek szólítani. Tizenhét évesen végül nem bírtam tovább, otthagytam az iskolát.” Azóta nemcsak filmezéssel foglalkozott, színpadon, rendezőként és forgatókönyvíróként is kipróbálta magát. „Ha úgy tetszik, képzetlen vagyok. Harminc év után is attól félek, egyszer valaki rájön, hogy semmihez sem értek. Ha valamiért irigylem Juliette Binoche-t vagy Julie Delpyt, akkor azért, mert intellektuális környezetből jönnek, vagy színművészeti iskolába jártak, és másképp készültek fel erre az életre. Nálunk otthon nem voltak könyvek sem. Az anyám egyszerű eladólány volt, az apám pedig teherautósofőr. De keményen dolgozó, becsületes emberek. Tőlük tanultam, hogy legyek mindig fegyelmezett és józan.”

Miután 13 évesen fejest ugrott a filmes világba, nem csak az iskolában maradt barátnők nélkül. „Milyen csodás lett volna, ha Catherine Deneuve egyik nap felhív, és azt mondja: adok neked egy jó tanácsot, kislányom! Most m á r több barátnőm is van, de a férfiakkal jobban kijövök, velük dolgozom szívesebben. Amit szeretek a nőkben, akadálynak látom a munkában. Túlérzékenyek, összekeverik a szakmát a magánélettel, mindent a lelkükre vesznek és könnyen megsértődnek. Rendezőként is olyan vagyok, mint egy férfi. Azonnal az asztalra csapok. Egyértelmű utasításokat kell adni és gyorsan dönteni.”

Nemcsak Európát, de Hollywoodot is meghódította, mikor elvállalta a James Bond – A világ nem elég női főszerepét Pierce Brosnan oldalán és A rettenthetetlen című történelmi drámában játszott Mel Gibsonnal. Mégsem vágyik Amerikába, sőt igen sarkos véleménye van az Egyesült Államokról. „Odaát szörnyű nagy a nyomás, hogy az ember jól nézzen ki. A 40 fölötti nők számára ez egyenesen katasztrofális. Örülök, hogy valamennyi forgatókönyv vacak volt, amellyel megkerestek, így könynyű volt nemet mondanom. Hollywood közhelyet csinál mindenkiből, és egy életre beleszorítja a színészeket a skatulyákba. Nevetséges, hogy Meg Ryantől ötvenévesen is azt várnák el, hogy ugyanaz az édes kis szöszi legyen, aki húsz éve volt. Franciaországban szépen, méltósággal öregszenek a színésznők, én legalábbis ezt mondom magamnak. Egyedül Carla Bruni áll ellent a kornak” – mondja nevetve. A szépséget azonban szerinte túlértékelik: „Manapság már semmi más nem számít. Érdekel valakit is az új filmem? Az egyetlen dolog, ami fontos, hogy milyen ruhát veszek fel a premierre. Ez a kapitalizmus hozadéka. A szépségiparból rengeteg ember gazdagodik meg, csak én nem!” A ruháit maga választja, sosem kért tanácsot a divatban. „Miért, hogy úgy érezzem magam, mint egy hároméves, akit az anyukája öltöztet fel? Ezt megoldom magam, érettségi nélkül is. Szeretek csinosan öltözködni, és szívesen szépítkezem is, ha az alkalom megköveteli. Ez a munkám része, és ebben is nagyon lelkiismeretes vagyok.” Szabadidejében legszívesebben filmet néz otthon a kanapén, férjével közösen.

Sophie Marceau

Zsebpénzért modellkedett, mikor 1980-ban kiválasztották a Házibuli főszerepére. A film folytatásáért 1982-ben César-díjat kapott a legígéretesebb tehetségként. Tinisztár imázsától akart szabadulni, mikor 1986-ban elvállalta az Alászállás a pokolba című erotikus thrillert. A Házibuliban az apját játszó Claude Brasseur ebben már a férjét alakította. Első házassága a 26 évvel idősebb Andrzej Zulawskival 17 évig tartott, egy fiuk született. Jim Lemley amerikai producertől 2002-ben született egy lánya. Christopher Lamberttel 2007 óta él együtt, nemrég összeházasodtak.

Filmjei közül:

Házibuli (1980)

A házibuli folytatódik (1982)

Kellemes húsvéti ünnepeket! (1984)

A párizsi diáklány (1988)

Fanfan (1993)

A rettenthetetlen (1995)

Anna Karenina (1997)

James Bond – A világ nem elég (1999)

Belphégor – A louvre fantomja (2001)

Anthony Zimmer (2005)

Cartagena (2009)