2011.12.20. 13:54
Hogy is kell használni a mozgólépcsőt? Üzbégek zavarban
Az üzbégeknek még gyakorolniuk kell a mozgólépcső használatát, mert egy videó tanúsága szerint egyelőre inkább csak akkor tudnak közlekedni rajta, ha sűrűn nyomogatják a leállító gombját
Hiába állt ellen évtizedeken keresztül a modernkor vívmányainak Üzbegisztán, a technikai fejlődés és a „plázakorszak" az ázsiai országba is begyűrűzött. Ezzel talán még nem is lenne semmi baj, de azzal, hogy az egyik bevásárlóközpont épületben egy mozgólépcső is működik, már annál inkább.
A taskenti áruház egyik biztonsági kamerája még tavaly rögzítette az ember és a gép közötti harcot. A felvételeken jól látható, ahogy a felfelé haladó mozgólépcsőre már eleve szkeptikusan lépnek rá azok a vásárlók, akik egy szinttel feljebb mennének - írja a Blikk.
A videón jól látszik a zavar és a próbálkozás: