Bulvár

2010.11.01. 18:47

Leforgatta új videoklipjét Rami

A Miért sír című számhoz forgatta le harmadik videoklipjét a november elején nagylemezzel jelentkező Rami. A fiatal magyar énekesnő ezúttal Etyeken, egy szobrászművész házában dolgozott. A klip rendezője Galler András, azaz Indián volt.

Gyuricza Ferenc

A mindössze húsz esztendős Rami a Szeress forrón című dalával tűnt fel, majd ezt követte a Szívemet a szemeidért című szerzeménye. Az énekesnő harmadik videoklipje egyben a november elején megjelenő bemutatkozó album előfutára is, hiszen annak bemutatását a lemez boltokba kerüléséhez igazítják. A forgatás a múlt héten zajlott Etyeken.

 

 

- Délelőtt tíz órától késő estig megállás nélkül dolgoztunk - mondta Rami. A nap végére mindannyian elfáradtunk, de a helyszín és a fantasztikusan dolgozó profi stáb rengeteg erőt adott ahhoz, hogy befejezzük a munkát. Az új klipet, akárcsak az előző kettőt, Indián rendezte. Szeretek vele dolgozni, mert mindig pontos és egyértelmű utasításokkal lát el, ugyanakkor az én egyéniségemet és érzéseimet is figyelembe veszi egy-egy jelenet kialakításánál.

Az énekesnő új dalát nemcsak magyarul, de My Love Is Not For Sale címmel angol nyelven is felvették, így a klipnek is készül angol változata. Mindez dupla munka elé állította a stábot, hiszen felvételeket össze kellett hangolni. A kihívás azonban még inkább inspirálta Ramit, aki igyekezett megfelelni a feladatoknak. A Miért sírsz klipje egy szerelmi történet köré fonódik, amelynek fő fonalát egy emlékkép alakulása jelenti. A történet azonban nem ér véget a filmben, az elvarratlan végkifejlet miatt az énekesnő és a rendező a nézőre bízza, hogy fejezze be a sztorit.

 

Szívemet a szemeidért - Rami korábbi klipje:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!