Bulvár

2010.07.28. 11:17

Éjfél Párizsban: mit csinál Carla Bruni-Sarkozy és Woody Allen együtt?

Párizs - Carla Bruni-Sarkozy kedden debütált színésznőként Woody Allen legújabb filmjében, amelyet Párizsban forgat az amerikai rendező.

MTI

Allen filmjében a népszerű francia filmsztár, Marion Cotillard is feltűnik, de szerepet kap Rachel McAdams és Kathy Bates is.

A legnagyobb meglepetést azonban a francia elnök feleségének, Carla Bruni-Sarkozy-nek szerepe. Eddig ezen a téren még nem mutatkozott be, ám elsőre Woody Allen-től kapni szerepet meglehetősen jó ajánlólevél a továbbiakra nézve. A szexi múzeum-igazgató szerepét osztotta rá a rendező, amely az egyik mellékszerepe a filmnek.

A francia elnök 42 éves felesége nagy szerénységgel nyilatkozott a szerepéről: „Én nem vagyok igazi színésznő, még az is lehet, hogy abszolút rossz leszek ebben a műfajban, de egy ekkora lehetőséget nem hagyhatok ki. Szeretném, hogy elmondhassam, majd amikor nagymama leszek, hogy Woody Allen egyik filmjében szerepeltem”.

A forgatási helyszínt kordonnal kerítették el, és testőrök is biztosították az összeverődött kíváncsi nézelődők távoltartását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!