Bulvár

2010.06.01. 08:47

Az underground ízlés kérdése...

A mai underground értelmezésről, a Megasztár utáni alter díva szerepről, a Kaukázus végéről, és persze új ötleteikről kérdeztük az ország egyik legkreatívabb alternatív együttesének, a Magashegyi Underground-nak két tagját, Bocskor Bíborkát és Fűrész Gábort.

Kiss Gyöngyvér

Valamikor még a Megasztárban feltűnt Bocskor Bíborka énekesnő, a zalai - bereznai - származású Szalai Anesz vokalista, billentyűs és a feloszlott Kaukázus négy tagja: Demeter Zoltán basszusgitáros, Fodor Máriusz billentyűs, Fűrész Gábor gitáros és Toldi Miklós dobos közös zenekarukkal, a Magashegyi Undergrounddal 2007-ben, Szeplős váll című számukkal törtek be a magyar könnyűzenei életbe. A neten ingyenesen letölthető repertoárjuk pedig azóta is folyamatosan bővül...

 
- Első hallásra elég radikális váltásnak tűnik, hogy valaki a  Megasztár  világ helyett, inkább társul egy  alternatív zenekarhoz. Miért döntöttél mégis emellett a stílus mellett?
 
Bocskor Bíborka:  A Megasztár nagyon régi történet, egyébként már a műsor közben is láttam, hogy én azzal az értékrenddel nem tudok azonosulni. Persze mégis volt pár szerencsés egybeesés, amely megalapozta ezt az irányt, mint például egy Quimby dal, amit szerintem rajtam kívül senki nem vállalt volna be. De engem akkor sem érdekelt, hogy a Quimbynek éppen mekkora a rajongótábora, sokkal fontosabbnak véltem, hogy megfogott a szám hangulata. És ennyi S akkor sem a külsőségek vezényeltek, amikor 2006-ban a Magashegyibe  léptem. Elég volt annyi, hogy egy olyan közösségbe kerültem, amely hatalmas szabadságot ad. Nem az üzlet, vagy egy rendszer diktálja, hogy mit kell csinálni, hanem saját ötleteinkből közösen hozunk létre dolgokat.

- A többiek ekkor már együtt voltak?

Bíborka:  2006-ban, amikor a Szeplős váll c dalt készítettük,akkor voltunk együtt ,aztán,valamivel később, 2009-ben újra alakultunk és csatlakozott  Anesz is. A szünet egyébként abból adódott, hogy a Kaukázus nagyon sikeressé vált, s a fiúk idejét az eléggé lekötötte.

- A Kaukázusnak miért lett vége?

Fűrész Gábor: Úgy éreztük, nincs benne több, kicsit megfáradt az együttes. Nem akartunk a  népszerű  „tinik bandájává” válni.  Más jellegű zenekar volt, mint a Magashegyi. A Kaukázusnál a társadalomkritika állt a központban, ám ahhoz, hogy ez kellőképpen tudjon érvényesülni,  kötöttebb forma szükséges. A  szövegcentrikus számokban viszont   kevesebb lehetőség adatott zeneileg kibontakozni. A magashegyi ezzel szemben alapvetően a zenére épül, s arra, ami hatunk között létrejön. Minden dalt közösen állítunk színpadra, közös ötletek alapja. 


Hallgassa meg a Magashegyi Underground Szeplős váll című számát!


- A Magashegyivel nem is szeretnétek politikai számokat énekelni?

Gábor: Nem.
Bíborka: Határozottan állíthatjuk, hogy nem.

- A nevetekben is szereplő underground kifejezés nem kívánja meg ezt?

Gábor: Igaz, hogy a magyar underground hagyományban, például a Sziáminál, vagy a Kontroll csoport dalainál jellemző a  politikai kritika, de szerintem ma már ez nem indokolt. Nincs rendszer, amit meg kellene dönteni. Az underground fogalma ma már inkább ízlésbeli kérdés. A kifejezés egyféle kísérletező zenét takar. Mindenki tudja, hogy milyen egy sláger. Az underground pedig éppen ennek a határait feszegeti. De ha megnézzük  az unederground már nem politikai jellegű Nyugat Európában sem. Ez a hagyomány már kihalt, talán a Kaukázus volt itthon az utolsó képviselője.

- Ilyen újítás például  a Csángó népdal. Ez az ötlet honnan jött?

Bíborka: Erdélyi leányzó vagyok, így  személyes vonatkozása van a dalnak. S amellett, hogy egy élő kultúrát próbálok bemutatni vele, úgy érzem, a dal szürreális  szövege, egyféle nem hétköznapi dimenziókat is képes megütni.


Hallgassa meg a szívtakarítás című dalt!


- Az  újítások közé tartozik a kortárs költőnő, Szabó T. Anna Kocka rap című versének feldolgozása is?

Bíborka: Mivel már kamaszkorom óta részt vettem irodalmi esteken, megismertem és megszerettem sok költő versét, ezért bedobtam az ötletet a zenekarnak, hogy jó lenne, a zenével együtt a köztudatba vinni a költészetet is.
Gábor: A mai világban már érzékeljük, hogy hat egymásra az irodalom és a popzene, emiatt a feldolgozások is egyre népszerűbbek lesznek. A kortárs műveknél már nem jellemző az a patetikus hangulat, ami miatt a klasszikusoktól ódzkodnak az emberek. Szabó T. Anna, Kocka rap verse éppen jó példa arra, hogy azt akár popéneknek is írhatta volna. 

- Készültök  mostanában  valamivel?

Gábor: Merényi Dávid rendezővel a Dürrer kertben forgattunk múltkor egy koncertfilmet, amely a megjelenő lemez melléklete lesz. Ezen a stúdiólemezen pedig akusztikus felvételek szerepelnek majd, ami intimebb hangulatot is ad a daloknak.
Bíborka: Nagyon jó forgatás volt, berendeztünk egy kis szobát, tükrökkel, fényekkel, füsttel játszottunk, úgy éreztem mintha kicsit Alíz tükörországában mesevilágába csöppentünk volna. De az eredményt szeptemberig még mi is izgatottan várjuk. Addig koncertek, fesztiválok...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!