Bulvár

2010.05.10. 14:45

A hazai filmesek optimisták: markáns magyar jelenlét Cannes-ban

Hosszú évek óta nem volt olyan markáns magyar jelenlét a cannes-i filmfesztiválon, mint az idein lesz; a hazai alkotók, gyártók, szakmai szervezetek vezetői optimisták a szerdán kezdődő mustra előtt, amelyen Mundruczó Kornél új mozija a hivatalos versenyprogramban indul.

MTI

"A Magyar Mozgókép Közalapítvány felhőtlenül boldog és büszke erre az elképesztő magyar jelenlétre Európa legnagyobb filmfesztiválján" - fogalmazott Kőrösi Zoltán, a közalapítvány (MMKA) kuratóriumának elnöke a hétfői budapesti sajtótájékoztatón, amelyen jelen voltak a filmjükkel Cannes-ba utazó rendezők, producerek.
   
A 63. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Mundruczó Kornél a Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv című új mozija a hivatalos versenyprogramban szereplő 19 alkotás egyike. Kocsis Ágnes Pál Adrienn című alkotása a művészfilmek "Un certain regard" című válogatásában mutatkozik be a mustrán; mindkét filmnek Cannes-ban lesz a világpremierje. Szimler Bálint Itt vagyok című rövidfilmjét - amely kategóriája díjnyertese volt az idei Magyar Filmszemlén - a filmművészeti egyetemek legjobbjait felvonultató szekcióban, a Cinéfondationban vetítik, Ujj-Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmterve a filmtervek fejlesztésére létrehozott L'Atelier válogatásban lesz jelen, Liszka Tamást az ígéretes producerek találkozójára, a Producers on the Move-ra hívták meg, Ferenczi Gábor pedig a ScriptEast forgatókönyv-fejlesztő workshop résztvevője lesz.

   
"Akármi történik Cannes-ban, erre már felfigyel Európa. Külön öröm, hogy a meghívásokat fiatal filmesek kapták" - emelte ki Kőrösi Zoltán. Ő és Loboda Zoltán, a kulturális tárca nemzetközi szakállamtitkára egyaránt hangsúlyozta, hogy a markáns magyar Cannes-i jelenlét 2011, a soros magyar EU-elnökség szempontjából is fontos, mert remek belépő Magyarország számára megmutatni kultúráját, filmművészetét. Loboda megemlítette, hogy a Cannes Classics válogatásban lesz látható André de Toth (Tóth Endre) 1939-ben készült filmje, a Két lány az uccán, amelyet az Oscar-díjas rendező, Martin Scorsese alapítványa, a World Cinema Foundation támogatásával a bolognai filmlaboratórium újított fel.
   
Mundruczó Kornél - aki Delta című alkotásával két évvel ezelőtt a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját nyerte Cannes-ban - arról beszélt újságírók előtt, hogy a Delta egy korszak végét jelentette számára, a színházi előadás inspirációjából született Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv egy új irányt jelent.
   
"A Mary Shelley regényéből kiinduló Frankenstein-történet teremtő gesztusa megváltozik: egy filmrendező próbál meg valakit teremteni azzal, hogy megmondja a fiatal színésznek, kicsoda is ő" - mondta Mundruczó Kornél, aki nemcsak rendezte moziját, hanem a rendezőt is maga alakítja. A magyar-német-osztrák koprodukcióban készült filmben - amelyet Magyarországon várhatóan ősszel mutatnak be - a többi szerepben Monori Lili, valamint két amatőr színész, Frecska Rudolf és Csíkos Kitty lesz látható. Az operatőr Erdély Mátyás, a producer Petrányi Viktória.
   
Kocsis Ágnes már harmadszor szerepel Cannes-ban. A vírus című rövidfilmje 2006-ban harmadik lett a Cinéfondation szekcióban, abban az évben debütált első nagyjátékfilmje, a később számos nemzetközi fesztiváldíjat begyűjtött Friss levegő is.
   
A rendező hétfőn elmondta: a Pál Adrienn a főszereplő, egy túlsúlyos ápolónő belső világát, érzelmi fejlődését jeleníti meg. Hozzátette: másfél évnyi keresgélés után akadtak a főszerepet alakító amatőr színészre, Gábor Évára, "akinek nagyon jó a koncentrációs képessége". A magyar-holland-osztrák-francia koprodukcióban készült film operatőre Fillenz Ádám, producere Pusztai Ferenc.
   
A Színház és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatója, Szimler Bálint Itt vagyok című rövidfilmje szemledíjas lett az idei Magyar Filmszemlén. A film főszereplője, Viktor nem tud aludni, ezért a várost járja, bolyongása során ismerősökkel és ismeretlenekkel találkozik.
   
"Viktor létező figura a pesti éjszakai életből. Beszédstílusa igen speciális, ez fogott meg benne. Egyébként jól van, jön ki velem Cannes-ba is, és szó van róla, hogy egy játékfilmmé bővítjük ki történetét" - mondta a rendező az MTI kérdésére. Az Itt vagyokhoz hasonlóan egyébként a Cinéfondation szekciójában lesz látható Cannes-ban Prikler Mátyás szlovákiai magyar rendező Köszönöm, jól című filmje is.
   
Vezér Éva, a Magyar Filmunió ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy több mint száz magyar filmes résztvevője lesz az idei cannes-i fesztiválnak. Kiemelte: jövő hétfőn, május 17-én a fesztivál Európa-napja keretében a leendő EU-elnökségi trojka, Magyarország, Belgium és Spanyolország részvételével tartanak fogadást.
   
"A cannes-i magyar részvétel költségvetése mintegy 40 millió forint, ennek fedezésére az OKM-től és az MMKA-tól van ígéret. Jelenleg bizonyos adminisztratív akadályok vannak, ezért az MMKA kuratóriuma 27 millió forintot előlegezett meg a Filmuniónak erre a célra" - mondta Vezér Éva. Hozzáfűzte: Mundruczó Kornél és Kocsis Ágnes filmjének prezentációját a koprodukciós partnerek, köztük a bécsi filmalap is támogatja.
   
Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, Cannes-ban bemutatkozik a Hungarian Short Film Agency is, amely tíz filmet nevezett be a fesztivál Short Film Corner vetítésébe. Ott lesz Cannes-ban az idei Magyar Filmszemle fődíjas alkotásának rendezője, Hajdu Szabolcs is, aki beszámolt arról, hogy a Bibliotheque Pascalt hamarosan a németországi mozik is vetítik.

Ezek is érdekelhetik