Bulivan

2013.01.13. 18:06

Erősödő underground mozgalom

Keszthely - Újra erősödőben van az underground zenei mozgalom, zenekarok alakulnak, előadók bukkannak fel a próbatermek mélyéről. Fellépési lehetőség azonban nincs túl sok, a megyében néhány klub tud csak helyet biztosítani a színpadra vágyó fiataloknak.

Gyuricza Ferenc

Megyénkben az egyik ilyen szórakozóhely a keszthelyi 512-es Club, ahol szombaton estre három együttes adott koncertet. A rendezvény egy születésnap apropóján jött össze, ám a klubot üzemeltető Kapuváry Zsolt szerint a téli időszak náluk - mivel a színpad egy oldalról félig nyitott sátorban került kialakításra - nem igazán kedvez az élőzenés rendezvényeknek, így inkább csak tavasztól várhatóak nagyobb koncertek.

Először a színpadon a Starrown (Fotó: Gyuricza Ferenc)

A szombati rendezvény fellépői közül a StarRown abszolút kezdőnek tekinthető, a Lentiből érkezett négyesnek ez volt a bemutatkozó koncertje. Az önmagát a punk-rock irányzatához soroló zenekar részben feldolgozásokkal - köztük az elmúlt év egyik legnagyobb alternatív zenei sikerének számító Vágjál lyukat a kádba című Intim Torna Illegal slágerrel, illetve a garázs-rockot játszó ausztrál Jet együttes világsikerével, az Are You Gonna Be My Girl című dallal -, részben saját szerzeményekkel jelentkező együttest a jóval tapasztaltabb, de még így is viszonylag új formációnak tekinthető, 2010-ben alakult zalaegerszegi Nice One Babe követte. Utóbbi a modern metal, illetve a metalcore stílusát tűzte zászlajára, s hírnevük és sikerük már régen túllépte a megyehatárt, ezt még egy őszi tagcsere sem tudta megakasztani, Dolgos Máté személyben az elődhöz, Major Szabolcshoz hasonló szuggesztív frontember került a csapatba.

Az est harmadik fellépője, a dallamos death-metal és a metalcore keverékét játszó LoveCrose tavaly nyár végén lépett először közönsége elé, azóta koncertről koncertre nyújtanak egyre jobb teljesítményt, s lassacskán felzárkóznak a legjobb fiatal zalai underground csapatok közé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!